Mozgóurnát lehet igényelni a népszavazáshoz

Mozgóurnát lehet igényelni a népszavazáshoz

Egy hét múlva ismét urnák elé szólítják a lakosságot. A népszavazás a Szlovák Köztársaság Alkotmányának módosítására szólít fel. Az a szlovák állampolgár, aki azonban komoly ok miatt, például egészségügyi korlátozottság végett nem tud személyesen részt venni a népszavazáson, mozgóurnát igényelhet. Ezt a település kérheti, illetve a népszavazás napján a körzeti választási bizottság.

„Az a választó, aki komoly problémák miatt, ilyen lehet az egészségi állapota, nem tud személyesen megjelenni a választóhelyiségben, attól a választási bizottságtól, amelyhez helyileg tartozik, kérheti, hogy a mozgóurnával jelenjenek meg a tartózkodási helyén” – erről a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma portálján tájékoztattak.

„Ez a személy azonban nem lehet a szavazókörzet bizottságának tagja” – figyelmeztet a belügyminisztérium.

Mindkét személyt, tehát a szavazópolgárt és az őt kísérő megbízottat is a szavazóbizottság köteles kioktatni a szavazás módjáról és arról is, hogy az előírások megszegése bűncselekménynek minősül.

Az a választópolgár, aki az urnába egyedül nem képes belehelyezni a szavazólapot tartalmazó borítékot, az ő jelenlétében azt más személy is belehelyezheti, de ez a személy szintén nem lehet a szavazóbizottság tagja.

Hírdetés

A népszavazás tehát január 21-én zajlik. A kérdés pedig az, hogy népszavazással lehessen lerövidíteni a parlamenti ciklust vagy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának, azaz a parlamentnek a határozatával. A népszavazást a Fico-féle SMER-SD kezdeményezte.

Ján Budaj környezetvédelmi miniszter szerint Szlovákiában a pártok azért kezdeményezik a népszavazásokat, hogy állami pénzen önreklámra tehessenek szert. Ezért olyan alacsony a részvételi arány is. Az önreklám pedig most azért is fontos, mert valószínűleg előrehozott választásokra kerül sor, így pedig a saját oldalukra állíthatják a választókat. Budaj ugyanakkor nem ért egyet azzal a véleménnyel, hogy Szlovákiában nincs törvényes alapja az előrehozott választások megtartásának, ha arra szükség lenne.

„Nem hiszem, hogy Szlovákiában vészhelyzet lenne és a parlament nem lenne alkalmas a jelenlegi választási ciklus befejezésére” – mondta Ján Budaj.

Most még kérdéses, milyen lesz a népszavazás eredménye, abban azonban szakértők és a közvélemény is megegyezik, hogy ez csak újabb felesleges költség az ország számára.

(BM/Felvidék.ma/teraz.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »