Mozgósítás Oroszországban és népszavazás a Donbaszban

Mozgósítás Oroszországban és népszavazás a Donbaszban

Ma sem kerültünk közelebb a békéhez.

Moszkva szerint a részleges mozgósítással akarják növelni az 1000 kilométer hosszú fronton harcoló katonák létszámát. Az ukrán hadsereg jelenleg 700 ezer katonát tud fegyverben, amíg az Orosz Föderáció katonáinak száma alig éri el a 300 ezret. Moszkva most ezen szeretne változtatni. Kétségtelen, hogy a modern nyugati fegyverek és az amerikai hírszerzés is hozzájárultak az ukrán sikerekhez az északi frontvonalon Harkov környékén.

Az orosz hadvezetés most a részleges mozgósítás keretében behívott háromszázezer tartalékossal erősíti meg az északi frontvonalat. Első körben azokat a fiatal katonákat hívják be, akik az elmúlt öt évben szolgáltak, így ők egy rövid ismétlő kiképzés után bevethetőek lesznek a fronton. Ez bevett szokás például Izraelben is, hiszen azok a tartalékosok, akik nemrég szereltek le, még nem felejtettek túl sokat. Hamar felidézik a fegyverrendszerek kezelését, a taktikai mozgást terepen és egy ismétlő lövészet után hatékonyak lesznek a bevetéseken.

A mozgósítás nem kis pánikot okozott, a kevéssé hazaszerető fiatal férfiak két óra alatt megvásárolták az összes repülőjegyet, ami éppen elérhető volt, hogy megússzák a behívó átvételét. Volt olyan, aki a hűtőszekrénybe bújt el, amikor a katonai rendészet csöngetett a behívóval, persze megtalálták és a fotó órák alatt bejárta a világhálót. Szerda déltől a nemzeti légitársaság, az Aeroflot és a vasúti pénztárak nem adhattak el külföldre szóló jegyeket 18–65 év közötti férfiaknak. A finn és a georgiai határon hosszú autósorok alakultak ki, de már csak nők és 65 évnél idősebb férfiak léphették át a határt.

Hírdetés

Mindeközben felpörögtek az események a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságokban. Még ebben a hónapban népszavazással döntenek az Orosz Föderációhoz való csatlakozásról. Nem kétséges, hogy a referendum sikeres lesz, hiszen a Donbasz régióban szinte csak oroszok élnek. Érdekes lesz ennek a jogi folyamodványa is. Amennyiben az orosz parlament, a Duma is megszavazza a csatlakozást, akkor a fegyveres konfliktus hivatalosan is háborúvá válhat. Ez azért valószínű, mivel akkor a Luhanszki és Donyecki területre becsapódó ukrán rakéták már az Orosz Föderáció területét támadják. Eddig igazából polgárháború volt, hiszen ukrán katonák lőttek ukrán területen, ukrán állampolgárokat, most viszont egy másik állam területét fogják támadni. Ez azonnal élesebb orosz reakcióhoz fog vezetni, nagyobb mértékben fogják támadni a létfontosságú infrastruktúrát és a döntéshozó központokat, például a minisztériumokat.

Washington DC politikusai is közrejátszottak az eszkalációban, hiszen a hét elején belengették, hogy Abrams harckocsik küldését vették fontolóra. Amerikai lapok is arról cikkeztek, hogy nemsokára megkezdődhet ukrán katonák kiképzése erre a harckocsitípusra, valamint más NATO kompatibilis fegyverrendszerekre. Ez nyilván felbőszítette Moszkvát. A Zöldpárt és az ellenzékben lévő CDU/CSU koalíció is hetek óta üti Scholz kancellár fejét, hogy Németország küldjön Leopard 2 tankokat Kijevnek. A nyugati fenyegetés persze, hogy válaszlépésekre kényszeríti Moszkvát. Az is aggodalomra ad okot, hogy a magyar kormányon kívül egy politikus sem beszél béketárgyalásról vagy tűzszünetről, hanem inkább újabb fegyverszállítmányok útnak indítását forszírozzák. Ma sem kerültünk közelebb a békéhez.

Georg Spöttle – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »