Mozgolódás a kézdivásárhelyi uszodánál

Mozgolódás  a kézdivásárhelyi uszodánál

Április 20-án meg kellett volna kezdeni a munkatelep kialakítását a kézdivásárhelyi fedett uszodánál, viszont az ehhez szükséges első szállítmány csak hétfőn érkezett meg Kézdivásárhelyre.

A munkakezdéshez szükséges iratok április második felében elkészültek. Hétfőn az építő konzorcium alkalmazottjai megérkeztek Kézdivásárhelyre az első szállítmánnyal, ami munkavédelmi kerítésekből és a telep irodakonténeréből állt.

Hírdetés

Szilveszter Szabolcs alpolgármester elmondta: tudomása szerint időbe telt, míg a kerítéseket Beszterce-Naszódból ide szállították, a tevékenységet az esős idő is hátráltatta. Az alpolgármester úgy tudja, hogy a napokban további szállítmányok érkeznek a céhes városba és a MIS Grouppal partnerségben lévő Viaduct cég megkezdi a vasazatok készítését.

Ez azt jelenti, hogy a Kicsid Gábor Sportcsarnok jobb első sarkától kezdődő parkolót nem lehet majd használni, illetve már le van zárva az a földút is, mely a Luther Márton utcába csatlakozik. A területen ugyanis tömérdek építőanyagot helyeznek el a közeljövőben.

A kézdivásárhelyi uszoda építését három év alatt kell befejezni.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »