Mozaikfeliratot találtak Törökországban

Mozaikfeliratot találtak Törökországban

A Kumluca körzetében található Olympos ókori városában végzett régészeti feltárások során új mozaikokat és feliratokat fedeztek fel egy ötödik századi templom bejáratánál és padlózatán.

Az ókori város, neve ellenére nem a nevezetes hegységet, az istenek lakóhelyeként számontartott Olümposzt jelöli. De ez az Antalya tartományban található helység is híres, mégpedig a hellenisztikus, római és bizánci korszakból származó, jól megőrzött emlékeiről. 2006 óta áll rendszeres régészeti kutatások középpontjában, az eddig feltárt fontosabb leletek között pedig szerepelnek templomok, egy püspöki palota, monumentális sírok, egy római kori híd, valamint gazdagon díszített építmények, közöttük mozaikokkal ékített épületek is.

A legutóbbi feltárási munkálatok a 1. számú templomra összpontosítottak, ahol a régészek új mozaikfeliratot fedeztek fel közvetlenül a templom főbejárata előtt. Ennek szövege: „Csak az léphet be, aki az igaz úton jár”. Az egyértelmű üzenet, nyilván a szent térbe belépők viselkedését kívánta irányítani.

A feltárásokat vezető dr. Gökçen Kurtuluş Öztaskın, a Pamukkale Egyetem docense elmondta, hogy Olympos további meglepetéseket is tartogat a régészek számára. Ezt arra alapozza, hogy hasonló felfedezések voltak 2017-ben, 2022-ben és 2023-ban is. A mostani szakaszban a főhajóban és a mellékhajóban is találtak mozaikokat, amelyek geometrikus és növényi motívumokat ábrázolnak, valamint ott olvashatók a templom építését támogató adományozók nevei is.

Hírdetés

„Ezek a leletek megerősítik, hogy Olympos a Lükiában található ókori városok közül az egyik leggazdagabb mozaikpadlók tekintetében” – tette hozzá Öztaskın.

A templom mellett a feltárások során előkerült egy polgári lakóépület maradványa is, amely egykor egy római kori nekropolisz, vagyis temetkezési terület fölé épült. Ez a terület a bizánci korban nyert új funkciót – valószínűleg a népességnövekedés miatt –, ahol a sírok helyére lakóházakat emeltek.

A Kr. u. 5. században épült lakókomplexumot a 6. században, egy tűzvész után újjáépítették. A ház kőlapokkal burkolt padlóval és több helyiséggel rendelkezett. A kutatók megállapították, hogy nagyrészt megőrizték az eredeti elrendezést és funkciót a renoválás során. A polgári zónából egy pithoszt – egy nagyméretű agyagedényt – is előástak, amely jelenleg az Antalyai Régészeti Múzeum gyűjteményének része.

A jövőre nézve a régészcsapat egy esetleges templom maradványait kívánja feltárni a város központi részén. A kiugró kövekkel felhúzott falazási technika (bossage) és a finoman megmunkált kőfalak monumentális vallási építményre utalnak.

 


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »