Moszkvában tárgyaltak Irán szíriai kivonulásáról

Moszkvában tárgyaltak Irán szíriai kivonulásáról

Az orosz külügyminisztérium csütörtökön bejelentette, hogy az iráni csapatok és a hozzájuk hű erők kivonulnak Szíriából miután helyreáll az ország területi egysége.

Az orosz külügyminiszter-helyettes Mihail Bogdanov mindezt az amerikai ,,Bloomberg,, hírügynökségnek adott interjújában mondta el.

Szerinte a Szíriában jelen lévő iráni csapatoknak és a hozzájuk hű erőknek már nincs okuk arra, hogy továbbra is az országban maradjanak miután helyreáll az ország területi egysége.

Hírdetés

A szíriai vezetés és Irán is többször kijelentették, hogy az iráni csapatok jelenléte az országban a szíriai hatóságok korábbi kérése miatt van. És ez is jelképes, hiszen többnyire csupán iráni katonai tanácsadók tevékenykednek az országban.

Az iráni hadsereg részéről Abu Al-Fadl Al-Shikarji azt nyilatkozta, hogy Iránnak nincsenek katonai bázisai Szíriában és országa nem is tervezi, hogy állandó katonai jelenlétet biztosítson Szíria földjén.

Azonban köztudott, hogy Oroszország és Irán az a két ország, mely a legjelenősebb katonai és logisztikai támogatást nyújtja a szíriai kormány számára a terrorizmus elleni harcban.

Orientalista.hu – Al-Isfahani, Forrás: Muraselon


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »