Moszkva: Trump a terroristák irányába küldje az “okos rakétáit”

Moszkva: Trump a terroristák irányába küldje az “okos rakétáit”

Az “okos rakétáknak” a terroristák, nem pedig a legitim szíriai kormány irányába kellene szállniuk – közölte Facebook-bejegyzésében Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Zaharova Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenetére reagált, amely arra figyelmeztette Oroszországot, hogy készüljön fel, mert “szép, új és okos” amerikai rakéták érkeznek Szíriába.

“Az okos rakétáknak a terroristák, nem pedig a törvényes kormány irányába kellene szállniuk, amely több éve harcol a nemzetközi terrorizmussal a saját területén” – írta Zaharova.

Trump korábbi jelentések szerint azzal kapcsolatban mérlegelte egy katonai csapás lehetőségét, hogy szíriai ellenzéki szervezetek állítása szerint Damaszkusz erői szombaton vegyi fegyvert vetettek be a Kelet-Ghoutához tartozó Duma városban. Az állítólagos incidens következtében értesülések szerint többtucatnyi polgári lakos életét vesztette.

A szóvivő szerint a Trump által említett okos rakéták megsemmisíthetik Szíriában a vegyi fegyverek bevetésének minden bizonyítékát.

“Figyelmeztették arra az OPCW (Vegyifegyver-tilalmi Szervezet) ellenőreit, hogy az okos rakéták megsemmisítik a vegyi fegyver bevetésének összes bizonyítékát a terepen? Vagy az egész elképzelés abból áll, hogy a provokáció nyomait mielőbb okos rakéták csapásaival kell eltörölni, hogy a nemzetközi ellenőrök számára ne maradjon keresendő bizonyíték?” – fogalmazott Zaharova.

Hírdetés

Moszkva katonai válaszlépéseket fog tenni

Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke még március 13-án kilátásba helyezte, hogy Moszkva katonai válaszlépéseket fog tenni, ha egy Szíriában végrehajtandó amerikai csapás orosz katonák életét veszélyeztetné. A tábornok rámutatott, hogy a szíriai védelmi minisztérium intézményeiben és objektumaiban, valamint a békéltető központban orosz katonai tanácsadók és rendészek tartózkodnak. Hangsúlyozta, hogy veszélybe kerülésük esetén az orosz fegyveres erők válaszintézkedéseket hoznak majd mind a bevetett rakéták, mind pedig a hordozóeszközeik ellen.

Oroszország Dumában dolgozó szíriai és orosz orvosokra és vegyvédelmi szakértőkre hivatkozva korábban azt közölte, hogy a városban a híresztelések ellenére nem találták nyomát vegyifegyver-támadásnak. Moszkva szerint az OPCW elfogadta a helyszín vizsgálatára szóló orosz felkérést.

Zaharova reagált Trumpnak arra a twitteres felvetésére is, hogy véget kellene vetni az orosz-amerikai fegyverkezési versenynek. “Nagyszerű ötletnek” nevezve azt, egyúttal javasolva, hogy az Egyesült Államok saját vegyi arzenáljának megsemmisítésével kezdje meg a folyamatot.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2017. szeptember 27-én élő televíziós kapcsolásban adott utasítást az utolsó orosz vegyi töltet megsemmisítésére. Putyin egyúttal a hasonló kötelezettségének betartására szólította fel az Egyesült Államokat.

Orientalista.hu – MTI


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »