Moszkva nem dicsérte meg a NATO-t Kijev támogatása miatt

Moszkva nem dicsérte meg a NATO-t Kijev támogatása miatt

A NATO Kijevnek nyújtott támogatása destabilizáló és provokatív hatással van az ukrajnai helyzetre – jelentette ki Mariija Zaharova orosz külügyi szóvivő az MTI szerint.

Zaharova ezt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtöki kijevi látogatását és a NATO-Ukrajna bizottság ülését kommentálva mondta. A szóvivő szerint fokozzák a feszültséget az olyan ígéretek, amelyek szerint a szövetség mindig kiáll majd Ukrajna mellett.

Mint mondta, a NATO-küldöttség látogatásának célja Kijev euroatlanti törekvéseinek támogatása volt a szövetség 2008-as bukaresti csúcstalálkozójának szellemében. Úgy vélekedett, hogy a NATO nem képes megoldani Ukrajna problémáit, egyebek között a korrupcióellenes küzdelem, a nemzetek közötti megbékélés és az ország keleti részén kialakult helyzet stabilizálása terén.  

Zaharova úgy vélekedett, hogy a NATO-bővítés történelmi tapasztalatát és humanitárius tapasztatait alapul véve arra lehet következtetni, hogy

Kijevnek a szövetségbe való invitálása szakadást provokál az országban, felerősíti az etnikumközi ellentéteket, és elmélyíti az új európai választóvonalakat.

Elutasította a Stoltenberg-látogatás során Moszkvával szemben megfogalmazott vádakat, megismételve a hivatalos orosz álláspontot, amely szerint Ukrajnában nem Oroszország elleni háború, hanem belső konfliktus zajlik.          

Hírdetés

Dmitrij Peszkov, az Kreml szóvivője újságíróknak pénteken azt hangoztatta, hogy nem volt  szerencsés Volodiszlav Kriklij ukrán infrastruktúra-ügyi miniszternek az a kijelentése, amely szerint Oroszországnak jóvátételt kell majd fizetnie Oroszországnak a Donyec-medencei konfliktus lezárása után.  

„Elvégre ne feledjük, hogy ki kezdte el a háborút a Donyec-medencében, és hogy hol található a Donyec-medence”

– mondta.

Csakúgy, mint Zaharova, azt állította, hogy Délkelet-Ukrajnában belső konfliktus alakult ki, Oroszország pedig más államokkal együtt igyekszik elősegíteni a rendezést.  

Arra a kérdésre válaszolva, hogy lehetséges-e az orosz részvétel a Donyec-medence helyreállításában, azt mondta, minden attól függ, hogyan zajlik majd a rendezés.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »