Moszkva nagyra értékeli, hogy a magyar kormányfő összeveti a szemben álló felek álláspontját

Moszkva nagyra értékeli, hogy a magyar kormányfő összeveti a szemben álló felek álláspontját

Oroszország nagyra értékeli Orbán Viktor irányvonalát, amelynek célja Oroszország és Ukrajna álláspontjának összevetése – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Rosszija 1 tévécsatornának a magyar miniszterelnöknek a Kremlben pénteken Vlagyimir Putyin elnökkel tartott találkozójáról.

„Teljesen egyértelműen nagyra lehet értékelni Orbánnak ezt a szilárd, világos és következetes irányvonalát, amely azt célozza, hogy megpróbálja összevetni a két fél álláspontját” – mondta Peszkov.

Elmondta, hogy a pénteki moszkvai találkozót a magyar miniszterelnök kezdeményezte szerdán. Orbán Viktor kedden Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel tárgyalt az ukrajnai rendezés kilátásairól.

Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója ugyancsak a Rosszija 1 televíziónak azt mondta, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin „jól ismeri egymást”, és ezért a Kremlben pénteken

Usakov szerint az orosz fél Orbán Viktor jogkörét a moszkvai útja során magyar miniszterelnökként értelmezi, „de senki nem vonta meg tőle az EU-tanács elnöki jogkörét”.

Orbán Viktor miniszterelnök nem kapott felhatalmazást az Európai Unió Tanácsától arra, hogy Moszkvába látogasson, a magyar miniszterelnök semmilyen formában sem képviseli az EU-t – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője pénteken.

Josep Borrell hangsúlyozta: Magyarország jelenleg uniós tagállamként december 31-ig tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

Orbán Viktor nem kapott felhatalmazást az Európai Unió Tanácsától arra, hogy Moszkvába látogasson – húzta alá.

Hírdetés

Emlékeztetett: az Oroszország Ukrajna elleni háborújával kapcsolatos uniós álláspontot a tagállami vezetőkből álló Európai Tanács számos következtetése tükrözi. Ez az álláspont – mint írta – kizárja az EU és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti hivatalos kapcsolatfelvételt. A magyar miniszterelnök tehát semmilyen formában nem képviseli az EU-t.

Érdemes emlékeztetni arra is, hogy Putyin elnök ellen elfogatóparancsot adott ki a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) gyermekek Ukrajnából Oroszországba történő erőszakos deportálásában játszott szerepe és háborús bűnök elkövetésének gyanúja miatt – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a közösségi oldalára feltöltött üzenetében azt írta: „a megalkuvás (appeasement) nem állítja meg Putyint”. Csak az egység és az elszántság nyitja meg az utat egy átfogó, igazságos és tartós béke felé Ukrajnában – húzta alá.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke üzenetében kijelentette: az EU soros elnökségének nincs felhatalmazása arra, hogy az EU nevében kapcsolatba lépjen Oroszországgal. Az Európai Tanács egyértelmű abban a tekintetben, hogy Oroszország az agresszor és Ukrajna az áldozat. Ukrajnáról semmilyen megbeszélés nem jöhet létre Ukrajna nélkül – szögezte le.

„Nem hiszem, hogy alkalmas lenne az idő oroszországi látogatásra, de mindenki azt tesz, amit akar” – reagált a magyar kormányfő moszkvai útjára Antonio Tajani olasz miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter. Pártja, a Hajrá Olaszország! sajtótájékoztatóján ő is azt hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökeként (nem pedig az EU soros elnökeként ment Moszkvába.

– mondta az olasz politikus az ANSA hírügynökség jelentése szerint.

Az Európai Unió üzenete világos, elítéljük Oroszország agresszióját, Ukrajna számíthat a szolidaritásunkra – hangoztatta a német kancellár Berlinben. Olaf Scholz szerint Vlagyimir Putyin „nem számíthat arra, hogy csökken a szolidaritás és a támogatás, akár azért, mert egyes országok költségvetési problémákkal küzdenek, akár azért, mert talán nem mindenütt van meg a politikai akarat”.

A német kormányfő is hangsúlyozta, hogy nem a soros elnöki tisztet betöltő ország vezetője, hanem Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hivatott ellátni az EU külpolitikai képviseletét.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »