Az orosz vezetés szerint közvetlen veszélyt jelentenek Oroszországra nézve azok a tervek, miszerint Észtország olyan NATO-harci repülőgépeket akar fogadni, amelyek alkalmasak nukleáris fegyverek hordozására is – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Az Interfax hírügynökség szerint Peszkov a Life televízió munkatársának adott interjúban úgy fogalmazott:
„Ez közvetlen fenyegetés.”
Hangsúlyozta, hogy a balti államok vezetői gyakran „abszurd gondolatokat” fogalmaznak meg, és hozzátette: Oroszország és a balti országok között „gyakorlatilag nincsenek kapcsolatok”.
A nyilatkozat előzménye, hogy Hanno Pevkur észt védelmi miniszter bejelentette: Észtország kész fogadni olyan F–35-ös vadászgépeket, amelyek akár nukleáris fegyverek szállítására is képesek. A miniszter szerint ez nem változtat Észtország álláspontján: „Természetesen készen állunk szövetségeseink fogadására.”
A brit kormány nemrég jelentette be, hogy 12 darab amerikai gyártású F-35A típusú vadászgépet vásárol, amelyek hagyományos fegyverek mellett taktikai atomfegyverek hordozására is alkalmasak – számolt be róla a The Wall Street Journal.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/Sebastian Christoph Gollnow/dpa via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


