Moszkva: mocskos manipuláció volt a Macedónia nevéről szóló alkotmánymódosító szavazás

Az orosz külügyminisztérium szerint a macedón parlamentben elcsalták az ország nevéről szóló alkotmánymódosító szavazást. A szkopjei képviselőház a múlt pénteken 80-39 arányban szavazta meg az alkotmánymódosítást, amelynek következményeként a délszláv országot ezentúl Észak-Macedóniának fogják hívni.

Az orosz külügy hétfői közleménye szerint azonban elcsalták a voksolást zsarolások, fenyegetések és szavazatvásárlások kombinációjával:

Úgy tekintünk a történtekre, mint minden létező norma megsértésére, jogi és erkölcsi szempontból egyaránt. Az ilyesfajta mocskos manipulációt nem lehet a törvényhozók akarataként értékelni.

A közlés szerint az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többség nyolc ellenzéki szavazaton múlt, ezeket csikarták ki a névváltoztatást támogatók.

Macedóniában szeptember 30-án tartottak népszavazást az ország nevének megváltoztatásáról, s noha a voksolók túlnyomó többsége támogatta a javaslatot, a referendum érvénytelen lett, mert a részvételi arány nem érte el az 50 százalékot.

Macedónia és Görögország júniusban állapodott meg abban, hogy lezárja a Macedónia nevéről szóló, 27 éve húzódó vitát. A megállapodás értelmében Macedónia megváltoztatja a nevét, cserébe pedig Görögország a jövőben nem gátolja a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját.

Az EU általános uniós ügyekben illetékes miniszterei június végén hagyták jóvá, hogy Macedóniával 2019 júniusában megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások, és a NATO is júniusban hívta meg tagjai közé Macedóniát.

(MTI nyomán)

Az érvénytelen népszavazás után a kétharmadot is összekaparták: nevet váltott Macedónia, jöhet az Eurokolhoz

Fiatal ország kitalált gyökerekkel: Macedónia, minek nevezzelek? – Ezért zúdul "görögtűz" a balkáni államra


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »