Az orosz elnök együttműködési szerződést kötött a szaúdi védelmi miniszterrel. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Mohamed bin Szalmán szaúdi védelmi miniszter – az uralkodó fia -, megbeszéléseiről a két ország külügyminisztere tájékoztatta a nyilvánosságot.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, a tárgyalások során megerősítették, hogy a szíriai válság rendezését illetően teljes mértékben azonos a két ország célja. "Elsősorban az, hogy nem engedhető meg Szíriában a terrorista kalifátus diadala" – mondta Lavrov, és hozzátette, hogy a másik közös cél a nemzeti megbékélés elérése és a politikai folyamat mihamarabbi beindítása.
Putyin egyértelműen megerősítette, hogy az orosz légierő bevetései kizárólag az Iszlám Állam (IÁ), az an-Nuszra Front és más terrorista csoportok ellen irányulnak. Moszkva kész a szorosabb együttműködésre Rijáddal az orosz légicsapásokkal kapcsolatos kétségek eloszlatása végett – mondta Lavrov.
Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter azt hangoztatta, hogy a szélsőséges fegyveresek mindkét országot veszélyeztetik, ezért a terrorizmus elleni harc sikere érdekében kötelesek fokozni a lépéseik összehangolására irányuló erőfeszítéseiket. A szunnita királyságot aggasztja Oroszország szíriai beavatkozása és esetleges szövetsége a damaszkuszi rezsimet ugyancsak támogató síita Iránnal – erősítette meg Mohamed bin Szalmán a tárgyaláson.
Oroszország szeptember 30-án indította meg légitámadásait a négy éve háború sújtotta közel-keleti országban, hivatalosan az Iszlám Állam visszaszorításának céljával, de más terrorszervezetek is célpontjai közé tartoznak. Nyugati és helyi ellenzéki források azonban arról számoltak be, hogy több bevetés során nem a szélsőségesek, hanem a nyugati támogatással bíró "mérsékelt felkelőket" bombázták.
(MTI nyomán)
– Moszkva szívesen tárgyalna a "mérsékelt szíriai ellenzékkel" – ha az egyáltalán létezne
– Spöttle: a bűnözők sem hülyék, látják, hogy a rendőrök a migránsokkal vannak elfoglalva
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »