Moszkva Észak-Koreától vásárol fegyvereket, hogy folytatni tudja a háborút

Moszkva Észak-Koreától vásárol fegyvereket, hogy folytatni tudja a háborút

Az amerikai hírszerzés információi szerint Oroszország megkereste Észak-Koreát, hogy több millió rakéta és tüzérségi gránát beszerzéséről tárgyaljon.

A Pentagon szóvivője, Pat Ryder dandártábornok egy keddi sajtótájékoztatón hivatalosan annyit közölt: úgy tudják, kifejezetten Moszkva kereste meg a phenjani vezetést a vételi szándékkal, de arról egyelőre nincs tudomásuk, hogy létrejött-e már üzlet, és megkezdődtek-e a szállítások.

Észak-Korea azon 3 ország közé tartozik – Oroszország és Szíria mellett -, amely függetlenként ismeri el az Ukrajnától elszakadását kimondó luhanszki és donyecki népköztársaságot.

Hírdetés

Észak-Korea az elmúlt időszakban fokozta rakétakísérleteit is, idén eddig már mintegy harmincat hajtott végre, köztük 2017 óta először interkontinentális ballisztikus eszközt is tesztelt.

Az amerikai sajtó a múlt héten arról számolt be, hogy Oroszország az ukrajnai fronton bevethető, fegyverek szállítására alkalmas drónokat vásárolt Irántól. A CNN azt jelentette, hogy a pilóta nélküli repülőgépeket augusztusban katonai tehergépekkel szállították el egy iráni katonai repülőtérről Oroszországba.

Euronews


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »