Moszkva: az összes északkelet-szíriai kőolajlelőhely ellenőrzését vissza kell adni a szíriai kormánynak

A kurdok elárulásával vádolta meg az Amerikai Egyesült Államokat az orosz elnöki szóvivő szerdán. Dimitrij Peszkov azt tanácsolta a kurdoknak, hogy vonuljanak ki a török határ menti 30 kilométeres sávból – amiről előző nap Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök megállapodott -, ellenkező esetben a török hadsereg felmorzsolja őket.

Az orosz hírügynökségek szerint Peszkov James Jeffrey, Donald Trump amerikai elnök szíriai különmegbízottjának kijelentéseire reagált. Sérelmezte, hogy a látszat szerint az Egyesült Államok arra biztatja a kurdokat, hogy maradjanak a határ közelében, és harcoljanak a török hadsereggel. „Az Egyesült Államok az elmúlt években a kurdok szoros szövetségese volt. Végül azonban magukra hagyta, sőt elárulta őket” – fogalmazott a szóvivő. Az amerikaiak most azt szeretnék, ha a kurdok a határ mentén maradnának, és szinte arra kényszerítik őket, hogy harcba szálljanak a törökökkel – tette hozzá. Ha a kurdok nem vonulnak ki a Moszkva és Ankara közötti megállapodásnak megfelelően a határ menti területről, akkor a szíriai határőrök és az orosz katonai rendőrség elhagyja azt a zónát, és a kurdok a török hadsereggel fogják szemben találni magukat – figyelmeztetett Peszkov.

James Jeffrey kedden úgy vélte, hogy az orosz-török megállapodásban sok a tisztázatlan rész, Oroszország homályos kötelezettségeket vállalt. „Még ha vannak is hatékony eszközei, nem tudom, hogy képes-e elérni a YPG erőinek távozását. Mi a YPG távozása érdekében léptünk fel” – mondta. Kedden a szenátus külügyi bizottságában történt meghallgatásán a különmegbízott közölte, hogy nem konzultáltak vele Donald Trump amerikai elnök azon döntéséről, hogy kivonják az amerikai erőket Szíriából.

Hírdetés

„​​​​​​​Nem igazán értem, hogy miért tartanak különleges szíriai képviselőt és az Iszlám Állam ellen harcoló szövetséghez akkreditált különmegbízottat, ha nem konzultálnak vele, mielőtt az elnök ilyen súlyos, a szíriai amerikai érdekeket és az Iszlám Államot az elnöksége idején érintő kérdésekben hoz döntést” – hangsúlyozta a meghallgatáson Chris Murphy demokrata párti szenátor, aki teljes káosznak nevezte az amerikai külpolitikát. Jeffrey azt is elmondta, hogy az észak-szíriai konfliktus alatt dzsihadisták tucatjai szöktek meg az őrizetből.

Az orosz külügyminisztérium szerdán a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint hangsúlyozta, hogy az összes északkelet-szíriai kőolajlelőhely ellenőrzését vissza kell adni a szíriai kormánynak. Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes egyben reményét fejezte ki, hogy a szíriai kurdok garanciát kapnak, ha kivonulnak a határövezetből.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »