„Csak be kell rúgni az ajtót, és az egész korhadt építmény összeomlik.” A náci Németország vezetője, Adolf Hitler, így vélekedett élete talán legnagyobb vállalkozásáról, a Szovjetunió megtámadásáról. 1941 őszén úgy tűnt, hogy a vörös óriást is eltiporja a Wehrmacht, amely 79 éve, 1941. október 2-án indította meg az offenzívát a főváros, Moszkva ellen. A moszkvai csatában azonban a korábban megállíthatatlan németeknek nemcsak a Vörös Hadsereggel, de az elemekkel is meg kellett küzdeniük.
A második világháború kitörését követően a Führer és hadserege sikert sikerre halmozott, így hamarosan Európa nagy része a németek lábai előtt hevert. Az első világháborúban szívósan küzdő Franciaországot 1940-ben alig másfél hónap alatt megadásra kényszerítette a Wehrmacht.
1941 tavaszán az Égei-tengertől a norvég fjordokig, Párizstól égészen Lublinig a németek diktáltak Európában. A német villámháborús hadigépezet, amelynek sikere a légierő és a páncélos hadosztályok összehangolt támadásán alapult, kifogástalanul működött. Tengernyi diadallal a háta mögött a Führer magabiztosan vágott neki a Szovjetunió megtámadásának.
A német vezérkar a gyors sikerre alapozott, és a Szovjetunió ellen is bízott a villámháborús stratégia sikerében, ezért nem készült elhúzódó háborúra a bolsevikokkal. 1941. június 22-én, Napóleon keleti hadjáratának 129. évfordulóján Németország hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót. Hitler hadászati célként három város – északon a bolsevik forradalom központja, az ideológiai célpontnak kikiáltott Leningrád, középen a politikai központ Moszkva, és délen a gazdasági központ Kijev és a Donyec-medence – elfoglalását tűzte ki célul.
A szovjet haderőnél a támadás első napjaiban teljes volt a káosz, a németek sorra morzsolták fel a Vörös Hadsereg egységeit. Hitler számára úgy tűnt, hogy minden a tervezett forgatókönyv szerint halad, és pár hónap, esetleg néhány hét alatt sikerül térdre kényszeríteni Sztálin birodalmát.
Más is osztotta ezt az optimizmust. A német szárazföldi hadsereg vezérkari főnöke, Franz Halder július 3-án a következőket írta naplójába: „Az Oroszország elleni hadjáratot 14 nap alatt megnyertük.” Augusztus végére a Dnyeper teljes vonala német ellenőrzés alá került, az északi fronton a Wehrmacht katonái 500 km-es mélységben hatoltak be.
Bár a német észak, közép és dél hadseregcsoportok óriási területeket foglaltak el, 1941 augusztusában nyilvánvalóvá vált, hogy meg kell határozni a fő csapásirányt, mert a három frontszakaszon a Wehrmacht nem tudott ugyanakkora erőket mozgósítani és támadni. Ezen a ponton nézeteltérés alakult ki Hitler és a hadsereg több magas rangú tisztje között.
Franz Halder vezérkari főnök és a Közép Hadseregcsoport főparancsnoka, Fedor von Bock úgy vélekedett, hogy ha valóban térdre akarják kényszeríteni a Szovjetuniót, akkor a Wehrmachtnak Moszkvát és a moszkvai ipari körzetet kell mielőbb elfoglalnia, így haladéktalanul a front közepén kell offenzívát indítani.
Német csapatok haladnak Moszkva felé 1941 októberében (kép forrása: Wikimedia Commons)
Hitler azonban másként gondolkodott: neki sokkal értékesebbnek tűnt a donyecki iparvidék, a végtelen ukrajnai búzamezők, és a kaukázusi olaj, így a fő csapásirányt délre helyezte át. Halder ugyan még Heinz Guderian tábornokot, a páncélos hadviselés nagymesterét, a Franciaország elleni hadjárat egyik hősét is bevetette, hogy próbálja meg meggyőzni Hitlert Moszkva bevételének szükségességéről, de a náci diktátor hajthatatlan maradt.
Guderian 2. páncéloscsoportját átirányították a Közép Hadseregcsoportból délre, a kijevi szovjet kiszögellés felszámolására, így a Moszkva elleni nyári támadás elmaradt. Hitler döntését újabb siker koronázta: a német történetírásban kijevi csataként jegyzett, 1941. szeptember 26-án lezáruló összecsapás-sorozatot a németek megnyerték.
A Wehrmacht elfoglalta Kijevet, és a teljes szovjet Délnyugati Frontot bekerítette és megsemmisítve, több mint 600 ezer fős veszteséget okozva a Vörös Hadseregnek. Egy lélegzetvételnyi szünet után a német vezérkar és Hitler is Moszkvára tekintett, a világ pedig visszafojtott lélegzettel figyelt.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
