Mostantól már a budai Várban is zsidó fürdőbe botolhat az ember

Augusztus 3-tól tekinthető meg tárlatvezetésekkel a budai Vár 13. századi zsidó fürdője, melyet nyolc évvel ezelőtt tártak fel. A budai Vár nyugati pincerendszerében található rituális zsidó fürdő, azaz mikve a nagyközönségtől mindeddig el volt zárva, de a földalatti tárlatvezetés ezentúl "szerencsére" a fürdőt is útba ejti.

A Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a feltárt és felújított pincerendszer egyik legrégebbi része a kicsi, mindössze 2-3 négyzetméteres mikve. A középkorban kézzel a kőzetbe vájt, sekély fürdőrészt a hagyományoknak megfelelően természetes víz táplálta. A feltárás, majd az azt követő felújítás eredményeként ma újra tiszta és természetes eredetű víz található a szinte teljes épségében megmaradt rituális zsidó fürdőben.

A budai Vár elmúlt évtizedeinek egyik legjelentősebb középkori városi ásatása 2000-ben fejeződött be: a királyi palota északi falától a Dísz tér déli oldaláig terjedő településrész pincéit a munkálatok alatt viszonylagos épségben sikerült feltárni.

A mikve feltárása azért is jelentős a zsidók számára, mert annak létezése igazolta azt az addig vitatott tényt, hogy a Képes Krónikában említett zsinagóga egykor valóban létezett. Az épület közvetlenül a mai Fehérvári kapu mellett állt valamikor a 13. században; a feltárás és a dokumentáció után a zsinagógát visszatemették, mivel napjainkban a Honvéd Főparancsnokság előtti utcaszakasz húzódik felette.

Hírdetés

A Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. a látogatók számára augusztus 3-tól hétfőnként indít tárlatvezetéseket.

(MTI nyomán)

Unalmas a Talmud, ezért inkább a mikvában fürdő nőket kukkolta a tekintélyes washingtoni rabbi

"A valódi zsidó" – olvasónk "vakációja" az ortodox metéltek táborában

Rituális fürdőt adtak át Debrecenben – az ortodox zsidók számának növekedése várható Kóser Lajos városában


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »