Nagy valószínűséggel a Népszabadság nevű napilap nem jelenik meg többé. Kinek öröm, kinek bánat. Akinek bánat, elkeseredettségében minden követ megmozgat, tüntet, sajtószabadságra hivatkozik, diktatúrát emleget, szolidaritást kér.
Én még nem felejtettem el azokat az időket, amikor a Népszabadság eszmeiségével egyező kormány regnálása idején rendőrök jelentek meg a Pannon Rádió stúdiójában, támadás érte a Kuruc.infót, vagy éppen a Demokrata szerkesztőségében jártak hívatlanok.
Érdekes módon senki nem állt ki a Népszabadság munkatársai közül a megtámadott sajtó – legyen az elektronikus vagy írott – mellett. Pedig nekik, mint megmondóembereknek igazán ismerni kellene a Voltaire-től származó gondolatot: „Nem értek egyet azzal, amit mond, de halálig védelmezem a jogát, hogy elmondhassa”. De mit is várhattunk volna Tamástól, Bächertől, Andrassewtől…
Felemelgetik a reklámszerződések hiányát, ami a lap pénzügyi helyzetét befolyásolta. Szegények! Mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet; amikor dőlt a lé a reklámbevételekből, az MSZP-SZDSZ-kormányok által uralt helyzetben a másik oldal rimánkodott egy kis bevételért, követendő példaként a norvég rendszert ajánlotta, hol voltatok? Magasról legyintettek rájuk, ismételten a szolidaritás hiányáról tanúbizonyságot adva.
Csaljátok ki az embereket az utcára, de most mi vagyunk cinikusak, és pofátokba vágjuk a tőletek hallottakat: piacgazdaság van, ha valami nem nyereséges, fel kell számolni!
De mégsem ez a legnagyobb bajotok, hogy baloldali lap eszmeiségével értetek egyet, hanem az, hogy magyarellenesek vagytok. Hiszem, egy tisztességes baloldali ember is lehet nemzeti érzelmű, de a ti soraitokban egy sincs ilyen.
Gerd Wiesler
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
