Most meglepi Európát Orbán Viktor – percről percre

Most meglepi Európát Orbán Viktor – percről percre

Minden évben hetekig, de akár hónapokig is meghatározza a hazai közbeszédet Orbán Viktor miniszterelnöknek a bálványosi nyári diáktáborban elmondott beszéde. Tavaly hangzott el az „illiberális állam” gondolata, amire pedig még a világpolitika alakítói is felfigyeltek. Hogy idén, a 26. diáktáborban mivel rukkol elő a Tusványoson, kiderül fél 10-től az MNO percről percre frissülő tudósításában, tartsanak velünk! A beszédet a Hír TV is élőben közvetíti.

Bucsy Levente

Hírdetés

„Illiberális állam”, a kormányfő szerint nem beszélni kell, hanem dolgozni – ezt mondta tavaly Orbán Viktor Tusnádfürdőn. Korábbi beszédek: 2007 – A baloldal internacionalista és autoriter, a világ korszelleme azonban változóban van. 2008 – „egységes magyar nemzet” (kettős állampolgárság, a 2004-es népszavazás sebének begyógyítása); 2009 – „Globálisan befuccsolt a baloldali varázslat” (munkaalapú társadalom, nyugodt kormányzás kell); 2010 – „A spekulánsok helyett a tisztességes ember járjon jobban!” (bankadó, válságadó előre vetítése); 2011 – „Sok ország fedezet nélküli hitelekből állította magát hamis fejlődési pályára” (célzás a mediterrán országokra. A GDP-t tekintve Európa motorja leszünk.); 2012 – A csirkeketrecek mérete és a játékos disznóólak az EU-nak fontosabbak a munkanélküliségnél?; 2013 – Előtörlesztjük IMF-hitelünket, a pénz rendelkezésre áll. Ez történt eddig az idei, 26 Tusványoson.

09:20Illiberális állam – a tavalyi beszéd a Hír TV felvételén: Orbán Viktor Tusnádfürdőn – teljes beszéd facebook twitter link http://mno.hu/videok/104356


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »