Egészen egyedülálló összefogás révén épült fel Gyimesfelsőlokon az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum. Néhány debreceni katolikus értelmiségi álmodott egy nagyot, és belekezdett. Először egy zarándokházat szerettek volna létrehozni itt, ezt gondolták tovább, mígnem létrejött az iskola, a kollégium.
A Sziklára Épített Ház történetét a két alapító, Fodor András nyugalmazott plébános és Keresztesné Várhelyi Ilona muzeológus mesélte el lapunknak.
„Már 1990 előtt is rendszeresen összejártak a Magyar katolikus lexikon debreceni szócikkírói – kezdi a történetet Keresztesné Várhelyi Ilona. – A szoros kapcsolatot úgy szerettük volna megerősíteni, hogy létrehozunk egy egyesületet. Ám közben lezajlott a rendszerváltás, létrejött a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), vagyis adott volt, hogy mi is csatlakozzunk ehhez a kezdeményezéshez, így alakult meg a KÉSZ Debreceni Tagozata. Úgy gondoltuk, a csoport összerázódását segíti, ha elmegyünk a csíksomlyói búcsúba. Barna Gábor néprajzkutató is a társaságunkhoz tartozott, neki kapcsolata volt Gyimesfelsőlokkal, mint ahogyan András atyának is, aki ráadásul jól ismerte a helyi plébánost, Berszán Lajost. Ezért arra gondoltunk, hogy busszal elmegyünk Gyimesfelsőlokra, s onnan indulunk gyalog a búcsúra.” Az első alkalom után nemsokára jött aztán a következő, amikor már két busszal utaztak ki, 1992-ben pedig már nyolc buszt töltöttek meg a zarándok.
„Nagy élmény volt mindannyiunk számára a közös zarándoklat. Együtt vettünk részt a búcsún, majd ott maradva megvártuk a pünkösdi napfelkeltét. Láttuk, hogyan énekelnek, imádkoznak a helyiek, s azt is megtapasztaltuk, milyen az, amikor gyalog járunk végig egy zarándokutat. Szoros, baráti kapcsolat alakult ki köztünk és a helyiek között, már-már a családjuk részének éreztük magunkat” – mondja Keresztesné Várhelyi Ilona. Bár nagyon szívesen fogadták az ottaniak az anyaországi vendégeket – a debreceniek viszonzásul meghívták őket Szent II. János Pál pápa magyarországi látogatására –, az látszott, hogy a megnövekedett létszám nagyon megterheli a közösségüket.
– veszi át a szót Fodor András. Szent István királyunk is építtetett zarándokházakat, és Európa nagy búcsújáró helyein is létrehozták a megfelelő infrastruktúrát, Csíksomlyón viszont alig találunk ilyet. Erre azért is szükség volt, mert a következő években már a Svetits-gimnázium növendékei is eljöttek, és szegedi diákok is csatlakoztak a zarándokokhoz.
A csángó embereket egyfajta csüggedtség jellemezte ebben az időben, nem voltak tisztában a saját értékeikkel, azzal, hogy milyen fontos a kultúrájuk.
Az első lépés a Sziklára Épített Ház – csángó-magyar lelki közösség – Alapítvány létrehozása volt 1992-ben. A névválasztás jelezte a szándékot: bármilyen nehézség adódik is, az alapítók mindent megtesznek azért, hogy felépüljön a zarándokház. De arra is utalt, hogy itt többről van szó egyszerű építkezésnél. Az evangéliumban olvassuk: „Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.” (Mt 7,24–25) Vagyis szerették volna Jézus tanítását tettekre váltani.
Haranghy Sándor megtervezte az épületet, egy csíkszeredai építészmérnök, Keresztes Szabolcs pedig honosíttatta a dokumentációt. Berszán Lajos biztosította a telket a plébánia mellett. Az alapkő elhelyezése 1993 pünkösdjén történt, Bálint Lajos gyulafehérvári érsek áldásával. „Az elhatározást tett követte. Igyekeztem minden programot ide szervezni: a cserkészek és a Svetits-gimnázium tábora is itt volt. Rajtuk kívül sokan mások, így a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kispapjai is segítettek. A környező patakokból szedtük össze a követ az alapokhoz.
De elmondhatom, hogy mindenki nagy lelkesedéssel vett részt a munkában” – fűzi hozzá Fodor András. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat éveken át rendkívül sokat segített a Sziklára Épített Ház Alapítványnak.
Kérdés volt, vajon hogyan lehet majd fenntartani ezt az épületet.
Berszán Lajos hozzá is fogott a tanintézmény szervezéséhez, annak reményében, hogy hamarosan áll majd itt épület. Már a zarándokház alapkőletételekor felmerült, hogy ki legyen az intézmény védőszentje. Szent Erzsébetre esett a választás, és ez lett az iskola neve is. Amint állt egy épületrész, az iskola azonnal be is költözött.
„Bár voltak nehézségek, mindig meglett az építőanyag és a felszerelés, amikorra kellett” – hangsúlyozza Fodor András. „Berszán atya különös tehetséggel tud megszervezni egy ünnepséget. Aki részt vett ilyen alkalmon, az soha nem felejtette el. Sok adományozónk személyesen is ellátogatott Gyimesfelsőlokra, így pedig jobban megismerték az ott élőket, az iskola diákjait” – mondja Keresztesné Várhelyi Ilona.
A szalagdarabokat le is pecsételték. Az alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az iskola felépülte után is segítette a líceumot, hiszen fel kellett szerelni a megfelelő eszközökkel: iskolapadok, táblák, fénymásolók beszerzésében is segítettek. Emellett megvásárolták a plébánia közelében lévő telket. Később a román állam is rádöbbent, milyen jelentősége van ennek az intézménynek, ezért építettek ezen a telken egy új iskolaépületet, a régi iskolából pedig kollégium lett. A magyar állam 2010 után a tornaterem felhúzásában és az iskola felújításában segített.
Erdélyben is különleges ez az iskola, a ballagási ünnepen a diákok lóháton vonulnak végig a falun, a többiek pedig feldíszített szekéren követik őket. Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk településeken keresztül vezet az út az ezeréves határra. Ezekhez a községekhez tartozó „patakok” gyerekei járhatnak ide iskolába. „Amikor Pusztinán jártuk – meséli Fodor András –,
Magyarországon is kevesen ismerték ezt a vidéket, sokan a líceum építésének folyamata révén kerültek közelebb az itt élőkhöz. Vagyis a magyar–magyar kapcsolatoknak is fontos pontjává vált Gyimesfelsőlok. „Egy népcsoportot könnyű eltüntetni, ha nincs értelmisége” – teszi hozzá Keresztesné Várhelyi Ilona. Azóta sok diák végzett már valamelyik főiskolán, egyetemen. Van, aki visszatért tanítani egykori alma materébe.
Az utóbbi években az alapítvány ösztöndíjrendszert működtetett, mikuláskor pedig mindenkit megajándékozott az iskolában. Idén tervezik ezt utoljára, a Sziklára Épített Ház Alapítvány befejezi ezt a tevékenységét. „Megtettük, amit vállaltunk, most már megáll a maga lábán is, vagyis nincs már szükség arra a segítségre, amit nyújtottunk – hangsúlyozza Keresztesné Várhelyi Ilona. – Sok minden megváltozott azóta, de az alapítvány több mint három évtizedes működése megmutatja, mire vagyunk képesek, ha összefogunk. Mindenki, aki adományozott, aki segített az iskola felépítésében, azt láthatta, hogy egy nagyon jó ügy érdekében tevékenykedik. Mindenkinek, aki bármilyen módon segítette szolgálatunkat, ezúton is szeretnénk köszönetet mondani. Nem csak anyagi értéket hoztak létre, hiszen ez az intézmény kulturális és lelki szempontból is rendkívül jelentős. A munkánk pedig folytatódik, csak most már más módon.”
Fotó: Lambert Attila
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. november 16-i számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
