Most Macront támadják, amiért nem akar atomháborút kirobbantani Ukrajnáért

Most Macront támadják, amiért nem akar atomháborút kirobbantani Ukrajnáért

Emmanuel Macron francia államfő szerdán arról beszélt a France 2-nek, hogy Franciaország nem indítana nukleáris válaszcsapást, ha Ukrajnát taktikai atomfegyverrel támadnák meg. A kijelentés nagy felháborodást váltott ki számos politikusból és a sajtóból. A fő ok, amiért sokan kiborultak Macron szavait hallva, hogy a francia elnök kimondta: Ukrajnáért nem vállalná be az atomháborút, sem a világháborút.

Már az elején érdemes leszögezni, hogy a tagkatikai atomfegyver korlátozott hatóerejű és sugárzású nukleáris fegyver. A nyugati narratíva szerint az oroszok atomfegyver bevetésével fenyegetőznek (hasonló radikális kijelentéseket viszont hallhattunk már nyugati tisztviselőktől is). Tény azonban, hogy ha atomcsapást mérnének az oroszok Ukrajnára, akkor a radioaktív csapadékból az ő területeik és katonáik is kapnának.

A Politico szerint Macron azért érdemelte ki a kritikát, mert “megszegte a nukleáris elrettentés témájában kötelező” homályos megfogalmazás fenntartását.

“A nukleáris elrenttentés hitelessége azon múlik, hogy nem mondunk el semmit arról, hogy mit kellene tennünk”

mondta Francois Hollande volt francia államfő – akit a francia történelem egyik legjelentéktelenebb elnökének tartanak.

Hírdetés

A Politico szerint Macron szavai az EU egyetlen atomhatalmának hozzáállásáról “aligha nyugtatják meg az olyan NATO-tagállamokat, mint Lengyelország, Románia vagy Szlovákia”.

Jean-Louis Thiériot francia konzervaítv nemzetgyűlési képviselő a sajtónak nyilatkozva arról beszélt, hogy mikor meghallotta a francia elnököt, majdnem leesett a székről.

“Ez politikai hiva. A nukleáris elrettentés egyik alapelve az, hogy bizonytalanságot tartunk fel azzal kapcsolatban, hogy mi számít létfontosságú érdeknek”

mondta. Thiériot úgy véli, hogy Macron a hazai választóknak üzenhetet, akik aggódnak az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás és egy nukleáris háború lehetősége miatt.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »