Most kell meghozniuk a végső döntést a középiskolába jelentkezőknek

Most kell meghozniuk a végső döntést a középiskolába jelentkezőknek

Csütörtökig módosíthatók elektronikusan a középfokú felvételi jelentkezések – közölte az InfoRádióval az Oktatási Hivatal Köznevelési Programok Főosztályának vezetője. Pongrácz László hozzátette: a koronavírus-járvány miatt a módosító adatlapokat idén nem kell postázni.

Pongrácz László megfogalmazása szerint, elérekzett a középfokú beiskolázottságnak azon fázisa, amikor a diákoknak végső döntést kell hozniuk abban, hogy azon tanulmányi területeken, amelyekre már február 19-ig beadták a jelkentkezésüket, mi is legyen a pontos sorrend. Magyarán, a korábban megadott sorrend utoljára még módosítható. Ennek időtartama – tekintettel a pandémia jelentette rendkívüli helyzetre – a megszokotthoz képest kicsit tágabb, összesen négy nap: a hétfői nappal (március 22.) kezdőden csütörtökig (március 25.) lehetséges ennek adminisztrálása.

Hírdetés

Fontos tudni továbbá, hogy a módosításokat a nyolcadikosok számára a saját általános iskolájuk intézik, tehát ezen indézményeknél kell azt kezdeményezni, míg a 6 és 8 osztályos gimmnáziumba jelentkezőknek ugyanazon az elektronikus csatornán kell ezt egyéni módon megtenniük, amelyet korábban már a jelentkezéskor igénybe vettek. Az általános eljáráshoz képest annyi könnyebbség van az említett határidő növekedésen túl, hogy az eljárás során keletkező új módosító adatlapokat ezúttal nem kell postára adni, elektronikus elküldésük érvényessé teszi azokat.

Az Oktatási Hivatal munkatársa kiemelte, a jelentkezési sorrend akkor a legjobb, ha a jelentkező valódi szándékait tükrözi. És miután február 19-e óta voltak már szóbeli vizsgák – amikor a jelentkezők személyesen is találkozhattak adott esetben azokkal az intézményekkel, illetve képviselőikkel, ahová menni kívánnak –, ezek hatására a korábban kidolgozott vágyak is módosulhattak, és most ezekhez lehet igazítani a korábban megjelölteket – magyarázta a szakember, megerősítve: ha valaki nem módosít, automatikusan a korábbi sorrend marad érvényes.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »