Most, hogy nem az első sorban tapsol Orbán Viktornak, balhézni megy Magyar Péter Kötcsére

Most, hogy nem az első sorban tapsol Orbán Viktornak, balhézni megy Magyar Péter Kötcsére

Az egyetlen érdekes dolog a Tisza Párt elnökében, hogy Varga Judit volt a felesége.

– Magyar Pétert már nem viszi be Kötcsére magával Varga Judit, ezért a bejárat elé megy balhézni – írta közösségi oldalán Rétvári Bence, miután Magyar Péter a közösségi oldalán közölte, vasárnap Kötcsére vonul és híveit is arra kérte, tartsanak vele.

A parlamenti államtitkár rámutatott, Magyar Péter mindössze attól érdekes, mert a volt igazságügy-miniszter férje volt. 

Magyar Péter miért érdekes? Mond újat? Nem. Mond eredeti gondolatot? Nem. Hallottunk tőle olyat, amit a baloldal politikusaitól és a külföldről finanszírozott médiától nem hallottunk? Nem. Akkor ő miért is érdekes? Mert az igazságügy-miniszter volt a felesége. Ennyi és semmi több

– közölte.

– Most kísérőként nem jut be. Most nem tud Orbán Viktornak az első sorban tapsolni. Most nem tudja magát jól fizető pozíciókra beajánltatni. The MAN, ahogy magát hívja. A férfi, aki mindent a feleségének köszönhet. Akinek nincs egyéni teljesítménye. Aki jól fizető állást is a felesége révén akart, és ezért nem szégyellte meg is zsarolni a gyerekei anyját egy titokban készített hangfelvétellel – idézte fel az államtitkár.

Hírdetés

Rétvári Bence megjegyezte: olyan mondatokat, amelyektől bő egy hete hangos a sajtó, mint például a „választást kell nyerni, és utána mindent lehet”,  valamint szja-emelési terveket, Kötcsén biztos nem hallott Magyar Péter sem. – De most az ő hazugságaiktól és adóemelési terveiktől hangos a sajtó. Ezért kétségbeesetten egy újabb agresszív akcióval próbálja elterelni a figyelmet. Szeretetországról beszél, de most is csak uszítani, provokálni és gyűlölködni tud. Azokat pfujolja majd, akiknél smúzolt pár éve. Ő ilyen – vélekedett a parlamenti államtitkár.

A miniszterelnök legfrissebb bejegyzésében arról írt a Harcosok Klubja tagjainak, amíg a kormány beváltja az ígéretét, és sorra teljesíti a gazdasági program elemeit, Magyar Péternek nem maradt más, csak a balhé.

A miniszterelnök megjegyezte, a politikában a teljesítmény és a bizalom számít, a Tiszánál viszont teljesítmény eddig sem volt, a bizalmat pedig szétverik a lebukások. – A kiskakasnak nem maradt más: csak a balhé. A hírek szerint Kötcsén provokációt terveznek a polgári piknik idejére. Kíváncsian várjuk, Tarr Zoltánt kiengedi-e a kiskakas a karanténból. Hátha megtudhatjuk, mi az, amit titkolnak, de a választás után meg akarnak csinálni – mutatott rá.

A miniszterelnök szerint a jobboldaliaknak fel kell készülniük arra is, hogy hazánkban is megtörténhet az, ami Csehországban Andrej Babis ellen.

– Csehországban a szóbeli provokációkat már erőszak követi, rátámadtak a győzelem kapujában álló Andrej Babis barátunkra. Így sem fogják tudni megállítani. Magyarországon is fel kell készülnünk a kiskakaséktól jövő fizikai erőszakra is. Mindhiába, ahogy Babist Csehországban, úgy itthon bennünket sem lehet megállítani – vélekedett Orbán Viktor, aki azzal zárta gondolatait,

Most nem hátradőlni! Most kell fegyelmezettnek, határozottnak és kitartónak lenni. Csak a meló!

www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »