Most érkezett! Július közepén megszűnnek az írásjelek!

Most érkezett! Július közepén megszűnnek az írásjelek!

Meg nem erősített hírforrások is megerősítették azokat a hírforrásokat, amelyek értesülései szerint július 10-e éjféltől megszűnnek mind a mondatvégi, mind a tagmondatok közötti írásjelek. A megszüntetés oka egyelőre ismeretlen.

***

A Sub Rosa Kutatóintézet jelentése után kapott szárnyra a hír: az írásjeleket a megszüntetés veszélye fenyegeti. S bár az intézkedés valós okát illetve okait még nem sikerült kideríteni, annyi bizonyos, hogy a legtöbbek számára indokolatlanul drasztikusnak tűnő törvény valós indítékokon nyugszik.

!!!!Elég, ha csak a felkiáltójeleknek az utóbbi időben indokolatlanul megszaporodott számára gondolunk!!!!

A saját és/vagy központi vélemény nyomatékosításának ez a fajta atavisztikus vágya mára olyan állapotokat eredményezett, melyekben a közölt információ közlési formája az érthetőség rovására gyengítette a szellemi tartalmat.

(Hogy a tagmondatokat elválasztandó vesszők hiányáról már ne is beszéljünk!)

Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a kérdőjel, mint olyan, egyre kevesebbszer fordul elő mondatvégi írásjelként. Ám korántsem azért, mert mostanra mindenben bizonyosságot nyertünk, hanem, mert elemi érdekünkké vált elhitetni magunkról, hogy egyrészt nincsenek bennünk kérdések (vö. kételyek), másrészt ezek felmerülését is leküzdendő emberi gyengeségnek tartjuk.

A kutatóintézet tanulmányában megemlítésre került, miszerint nekünk, magyaroknak nem ismeretlen ez a rendelkezés. Elég, ha Merániai János esztergomi érsek 1213-as levelének híres sorára gondolunk:

„Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico”

Hírdetés

Annyi bizonyos, hogy az új szabályrendszer nagyfokú szabadsággal látja el az olvasót, akinek eztán nem csupán lehetősége, de érdeke is lesz, hogy a sorok között olvasson. Ezáltal pedig lehetőség nyílik ugyanazon cikkek más-más, esetenként egymással szöges ellentétben álló olvasat béli értelmezésére.

***

Jócskán akadnak persze olyan, tudományosan megalapozott vélemények, miszerint „ez ordas nagy faszság”, illetve „most már tényleg elmehet mindenki a picsába”, ám ezek a kutatások szerint olyan kevés relevanciával bírnak, hogy semmiképp nem tekinthetők még csak szubliminális üzeneteknek sem.

Mások ennél is tovább menve azt feltételezik, hogy az írásjelnélküliség egyenesen pozitívan hat majd az emberi elme tudattalanjára, olyan, eddig nem tapasztalt neuroszinaptikus hálózati formákat létrehozva, amelyek révén közelebb jutunk a világmindenség keletkezésének, valamint létünk valódi értelmének megfejtéséhez.

Természetesen – ahogy ilyenkor szokott – azonnal megjelentek az ultraradikális tábor azon képviselői, akik szerint pont, hogy az írásjeleket kellene meghagyni, és a betűket betiltani! Vélekedésük szerint az így keletkezett, csupán írásjelekkel folytatott kommunikáció lehet az, ami kivezeti az emberiséget a maga ásta szellemi gödörből.

***

Egyelőre a legtöbben azt az álláspontot képviselik, mely szerint a vágy, hogy magunk szabályozzuk a kommunikációnak mind a tartalmi, mind a formai részét, elemi ösztönünk ugyan, de szent kötelességünk, hogy tanult képességeink által kiemelkedjünk az effajta sugallatokat tápláló ösztönlény-állapotból.

A legérdekesebb véleményt viszont egy érdekesnek tartott véleményvezér fogalmazta meg.

„Ez egy tömegkommunikáció-ellenes baromság, amivel saját magunkat gyengítjük!” – jelentette ki blogján az influenszer, 5 perccel azelőtt, hogy oldala végleges megszűnésre került volna.

() VBT ()

Kiemelt kép: Nyelvtan – 4. osztály | Sulinet Tudásbázis

The post Most érkezett! Július közepén megszűnnek az írásjelek! appeared first on VBT.


Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »