Most éppen Románián keresztül vezet az afgánok útja Nyugat-Európába

Most éppen Románián keresztül vezet az afgánok útja Nyugat-Európába

A magyar és a horvát határvédelem megerősítése miatt megváltozott az afgán menekültek útvonala, és már a megengedőbb Románián keresztül próbálnak bejutni az "erődítménnyé vált Európába" – írta kedden a román G4Media hírportál a spanyol El Confidencial című lapnak a "román útvonalról" írt cikkét ismertetve.

A spanyol lap bukaresti tudósítója a román határrendészet és az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) adataira és magyarázatára alapozza megállapítását. Az idei év első felében megháromszorozódott (8758-ra emelkedett) a román határokon elfogott határsértők száma 2020 első feléhez képest. A Frontex szerint az első félévben 3200 afgán határsértőt fogtak el az európai uniós határokon, 41 százalékkal többet, mint a tavalyi év első felében. Az afgán menedékkérők száma az utóbbi három hónapban 33 százalékkal emelkedett.

A lap megkeresésére adott válaszában a román határrendészet egyrészt a járványügyi előírások lazulásának tulajdonítja a migránsok számának emelkedését, egy másik lehetséges magyarázatként pedig a Nyugat-Balkánon keresztül haladó migráció útvonalának megváltozását említi.

A többnyire Szerbia felől érkező migránsok menedéket kérnek a bukaresti hatóságtól, amikor elfogják őket a román határrendészek, hogy elkerüljék visszatoloncolásukat – magyarázta az El Confidencial. Az idei első negyedévben két és félszeresére emelkedett a román bevándorlási hivatalhoz benyújtott menedékkérelmek száma a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva.

Hírdetés

A lap összehasonlításképpen megjegyzi: csak Bulgáriában volt a romániainál jelentősebb (több mint 350 százalékos) növekedés a menedékkérelmek tekintetében. Horvátországban alig 13 százalékkal nőtt, Magyarországon pedig 85 százalékkal csökkent a menedékkérelmek száma az Európai Unió adatai szerint.

A migránsok azonban nem akarnak Romániában vagy a környező országokban maradni: Ausztriába, Németországba vagy Franciaországba próbálnak eljutni, ahol őket támogató közösségek élnek, és a "menekülteket" a romániainál sokkal vonzóbb állami juttatásokkal segítik. A Románia által nyilvántartásba vett menedékkérők ezért rendre megszöknek a befogadóközpontokból, a szerb-román-magyar hármashatár térégében – elsősorban Temesvár elhagyott épületeiben – gyűlnek össze, és várják az alkalmat, hogy teherautók rakterében elbújva megpróbáljanak illegálisan átjutni a román-magyar határon.

A román kamionsofőrök ezért már inkább nem állnak meg a nyugati határ közelében lévő parkolókban, elkerülendő, hogy a migránsok feltörjék a vámzárat. Többnyire bolgár és török gépkocsivezetőkkel történik ilyesmi, mivel be kell tartaniuk a törvény által előírt kötelező pihenőidőt – idézte az El Confidential az egyik román kamionsofőrt.

Az embercsempészek számára ez migránsonként ötezer eurós üzlet – emelete ki alcímében a spanyol lap cikkét ismertető román hírportál.

Legutóbb július 29-én buktattak le Romániában egy nemzetközi bűnszövetkezetet, amely közel ötszáz illegális bevándorlót csempészett a Törökország-Görögország-Szerbia (Bulgária)-Románia-Magyarország-Ausztria útvonalon Németországba – emlékeztet a G4Media.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »