Most éppen Hadházy Ákos a lejáratás középpontjában

Most éppen Hadházy Ákos a lejáratás középpontjában

Több ellenzéki politikus után ezúttal az LMP-s Hadházy Ákos került a kormányközeli média lejáratási kísérletének fókuszába. Az Origo terjedelmes – szerző nélküli – cikket közölt arról, hogy a politikus édesapja a Tolna megyei agráriparban érdekelt vállalkozó – szerintük zöldbáró – Twickel György cégeiben tölt be vezető tisztséget, és a vállalkozó strómanokon keresztül jelentős mennyiségű földhöz jutott az Orbán-kormány által meghirdetett földárveréseken. Hadházy Ákos és az általuk strómanoknak nevezettek között egyetlen kapcsolatot tudtak kimutatni: egyikük felesége és Hadházy Ákos felesége a Facebookon ismerősök.

A cikk szerint egyébként a hosszan taglalt ügyekben 159-rendbeli közokirat-hamisítás vádjával eljárást indított a Tolna megyei rendőrség, de ezeket megszüntette az ügyészség. Úgy tudják viszont, hogy a megyei főügyészség elrendelte a nyomozás újraindítását.

Az Origo írásában mindössze annyi szerepel, hogy Hadházy Ákos tagadja a vádakat, ahhoz azonban, hogy az általa mondottakat is el lehessen olvasni, már egy másik cikkre kell kattintani.

Hírdetés

Az Origo.hu az elmúlt hónapokban – amióta az újság Matolcsy György unokatestvérének érdekeltségébe került – több alkalommal teret adott politikusokat lejárató cikkeknek. Szemlézték a Vona Gábort támadó cikkeket is, például amikor Terry Black melegnek nevezte a Jobbik elnökét, vagy amikor azzal az egyébként több éve ismert ténnyel próbálták lejáratni az ellenzéki pártelnököt, hogy 18 évesen megváltoztatta a nevét.

A kapcsolat a macska

Hadházy Ákos a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy keveset tud édesapja munkáltatóinak ügyeiről, erről az érintettet kell megkérdezni. Úgy tudja egyébként, hogy a „Földet a gazdáknak” program – amit egyébként gyalázatosnak és földrablásnak tart – hátrányosan érintette őt, mert az édesanyjával kötött hosszú távú földbérleteket és a szerződésben számára biztosított elővásárlási illetve előhaszonbérleti jogokat az állam ezzel felrúgta.

Azt leszögezte, hogy édesapjának akkor lenne bármi köze a cikkben foglaltakhoz, ha ő maga is jutott volna földhöz. Habár a cikk ezt állítja, a politikus állítása szerint ez egyáltalán nem igaz. Emiatt egyébként rágalmazás és becsületsértés miatt jogi úton vesz majd elégtételt. Édesapja ugyanis 6,5 hektár szőlőt művel, amit 1986 óta kis darabokban, magánszemélyektől vásárolt, illetve nagyrészt saját maga telepített.

Hadházy Ákos kérdésünkre azt is elmondta, hogy nem ismeri azokat az embereket, akik állítólag édesapja munkáltatójának strómanjai voltak. Azt az újságírás mélyének nevezte, hogy úgy próbálják összehozni egyikükkel – bizonyos Gscheidt Mátyással –, hogy a feleségeik egymás ismerősei a Facebookon. A politikus azt elárulta, hogy a férfi nejét egyébként ő is ismeri, hiszen a macskájukat kezelte már.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »