Most éppen Algériában akar letelepedni Depardieu

Most éppen Algériában akar letelepedni Depardieu

Hamarosan a berberek földjén, vagyis Algériában, azon belül is Algírban telepedik le Gérard Depardieu, legalábbis erről a szándékáról beszélt a híres francia színész a La Provence című francia lapban. – Elbűvölő az az ország. És érdekel Algéria történelme. Az algériaiak nagyon intelligens népség, akiket 1830-ban egy analfabéta hadsereg szállt meg – utalt az ország franciák általi elfoglalására. 

Eddig ez még szép gesztus is lehetett volna az algériai bevándorlók irányába, de a mondatnak már volt előzménye. A TF 1 tévécsatorna beszélgetőműsorába ugyanis eredetileg azért hívták meg, mert február 23-án indul a Netflix videószolgáltatón a Marseille című filmjének második évadja, amelyben ő alakítja a mediterrán nagyváros érdekkonfliktusokba keveredő polgármesterét.

Hírdetés

Itt először arról faggatta őt a műsorvezető, hogy ha Párizs és Marseille között kellene választania, hova költözne. Depardieu nem meglepő módon Marseille mellett döntött, de aztán belekavarodott a déli városba költözött algériaiak viselkedésének elemzésébe. – A marseille-i algériaiak nem tudnak úgy viselkedni Marseille-ben, mint odahaza. Algériában nem látni rosszul viselkedő algériait, mert az idős generáció és a tisztelet visszatartják őket ettől. A La Provence-ban aztán azt mondta, kicsit rosszul fogalmazott. Mint kiderült, azt értette szavai alatt, hogy a marseille-i algériaiak nem merik a negyedét se kimondani annak, mint amit Algériában. 

De az sem baj, ha nem tudjuk pontosan követni, mi vonzó Algírban és az afrikai mentalitásban a színésznek, hiszen a lényeg a hírverésen van. Depardieu tovább áradozik az interjúban a Kr. e. 600-ban alapított kikötővárosról. – Egy kicsit Afrikára, egy kicsit Franciaországra hasonlít. Vibrál az élet benne – fogalmazott. A Marseille második évadát máris több millióan várják. 

http://mno.hu/

De Depardieu sosem megy a szomszédba további meghökkentésért. A város nevét kölcsönző filmsorozatról azt mondta, hogy bár politikust alakít benne – méghozzá egy olyat, aki a Nicolas Sarkozy pártjára (UMP) hajazó UPM-ben politizál –, magukat a politikusokat utálja, kivéve a diktátor-haverokat. Ez egyenes célzás Vlagyimir Putyinra, akitől 2013-ban átvehette orosz útlevelét. A csapongó világpolgárnak persze nem az oroszországi letelepedés volt az első nemzetközi megmozdulása. 2012-ben az a hír terjedt el róla, hogy adóelkerülési céllal vett házat Belgiumban. Éveken át pedig a Balaton-felvidéket is mérlegelte a gasztronómiai élvezeteket nem megvető filmsztár, aki aztán állítólag csak azért nem vett birtokot Badacsonyban, mert a földtörvény szerint külföldi állampolgár nem vásárolhat ültetvényt magának.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »