Most bukott meg Orbán Viktor, a NER, a Fidesz

Most bukott meg Orbán Viktor, a NER, a Fidesz

Botka László olyan bombaerős szövetségeseket gyűjt maga mellé, mint az Együtt (1 százalék), Liberálisok (1 százalék) és a Párbeszéd (jelenleg 0, de talán októberben már 0,5 százalék).

Miután megszellőztették, hogy az MSZP szombati évadnyitóján több baloldali szervezetecske és pártocska politikusa is felbukkan, most kiderült, a liberális párt külpolitikai kabinetvezetője, Szent-Iványi István írja az MSZP szakmai programját.

A program részletei egyelőre nem ismertek, írja a Népszava, ám szombaton a szocialisták miniszterelnök-jelöltje politikai évadnyitó beszédet tart, ahol már szélesebb körű ellenzéki összefogás rajzolódhat ki. A rendezvényen Botka mellett jelen lesz majd az a szakértői gárda, amelynek tagjai a szocialisták, illetve az áhított demokratikus baloldali összefogás választási programalkotásában részt vesznek – írja a lap.

Mint ismert, Fodor Gábor már áprilisban igyekezett gyorsan kifejezni boldogságát azzal kapcsolatban, hogy Botka László lett az MSZP jelöltje.

Hírdetés

„Kezdettől fogva nagyon örülünk annak, hogy Botka László színre lépett. Szeged polgármestere olyan ellenzéki jelölt, aki mögé lehet és érdemes odaállni.”

Botka világverő csapata ezzel még nem teljes. A szombati évadnyitón ugyanis a liberális(ok) mellett a Párbeszéd és az Együtt politikusai is tiszteletüket teszik. Ezzel már legalább két százaléknyi szavazót is behúzhat akár Botka.

MSZP belharcok, avagy mindenhol ott a Fidesz?

Még nyáron járta körbe a sajtót, hogy Botka László térnyerésének finoman szólva sem örül mindenki. A Botka-ellenes kör egyik vezére Puch László expénztárnok, a Népszava, a Vasárnapi Hírek és a Szabad Föld újságok tulajdonosa: ezt a kört kifejezetten zavarja, hogy a párt irányítását ős-SZDSZ-esek vennék át. Botka egyik tanácsadója Lengyel László, de számít Ruff Bálint szolgálataira is, aki korábban Horn Gábornál, valamint Fodor Gábornál dolgozott. Ruff kapcsolatokat ápol Forró Zoltánnal is, akivel 2013-ban közös céget is alapítottak. Forró korábban Demszky Gábor kabinetfőnökeként tevékenykedett, mostanában viszont inkább a NER felé húz: másfél éve Mészáros Lőrinc konzorciumi társaként nyert meg egy hatmilliárdos közbeszerzést Szilvásváradon, az elmúlt években pedig összesen több mint 9 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el. Botkáék szerint a NER-kapcsolat nem több pletykánál, mikor ugyanis kiderült, hogy Ruff tényező lesz a szociknál, Forró kilépett a közös kft.-jükből.

Botkáék viszont azzal tudtak visszalőni, hogy Puch László médiumainál a kormány rendszeresen hirdet súlyos milliókért (magyarul: pénzeli az MSZP-s sajtót), az expénztárnok emberének tartott Tóth Bertalan frakcióvezető pedig alkura készült a Fidesszel a Jobbik-ellenes plakáttörvény ügyében.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »