Most áll le a főváros tömegközlekedése, több más szervezet szolidaritási akciót hirdetett – képek

Most áll le a főváros tömegközlekedése, több más szervezet szolidaritási akciót hirdetett – képek

A főpolgármester döntése értelmében pénteken 11.50 és 12.00 óra között – kevés kivétellel – leállnak a BKK járatai. A Fővárosi Önkormányzat a rövid idejű leállással a közszolgáltatások fontosságára, a főváros költségvetési helyzetére hívja fel a figyelmet.

Pénteken 11.50-től tíz percig áll Budapesten a közösségi közlekedés. A Budapesti Közlekedési Központ járatai ezalatt a megállókban várakoznak, és a szünet leteltét követően, délben folytatják útjukat. Azok a járművek, amelyek 11.50-kor épp két megálló között haladnak, még elszállítják az utasokat a soron következő megállóhelyig.

A 10 perces megállás nem érinti a 100E Repülőtéri Expresszt, a HÉV-járatokat, a MÁV-csoport által üzemeltetett helyközi járatokat (azaz a korábbi Volánbuszokat), és a Mol Bubi közbringarendszert.

A menetrendekben nem jelenik meg a tízperces leállás, ezért a BudapestGO által a mostani időszakra tervezett utazások nem pontosak. A menetrendi adatok a közterületi FUTÁR-kijelzőkön sem jelennek meg, csak a járatok újraindulását követően.

Hírdetés

Forrás: Infostart

Így figyelmeztettek pénteken a metróban a várható leállásra (Forrás: Infostart)
A Főpolgármesteri Hivatal tudatta: a Budapest melletti kiálláshoz több fővárosi cég és intézmény szakszervezetei is csatlakoztak, pénteken tizennégy fővárosi szakszervezet tart szolidaritási akciót. Kék szalaggal jelzik támogatásukat a Fővárosi Vízművek, a Budapesti Közművek és a Budapest Közút dolgozói, és szolidaritási akcióra készülnek a hivatali munkatársak is.

Nyilatkozatok

A Magyar Autóklub elfogadhatatlannak tartja az akciót. Úgy véli, hogy a Fővárosi Önkormányzat politikai haszonszerzés céljából ellehetetleníti Magyarország fővárosának közlekedését, ugyanis a leállás meglátásuk szerint Budapest teljes közlekedésének megbénulását okozza.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Latorcai Csaba a közösségi oldalán azt írta: Karácsony Gergely nem állíthatja le a BKV-t, mert az közérdekű üzem megzavarása és hivatali visszaélésre való felbujtás lenne. A tulajdonosi jogokat a Fővárosi Közgyűlés gyakorolja, nem a főpolgármester, ha tehát mégis megbénítja a várost, az bűncselekménynek minősülhet. Ugyanígy látja a helyzetet Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »