Most akkor véget ért a napelemstop?

Share 0 Tweet 0 Share Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Érdekes kérdéssel fordul a Pénzcentrum olvasója a laphoz. Az érintett leadott igénylésére két szolgáltatótól is pozitív visszajelzés kapott, és már a mérőóra cseréjéig is el lehet jutni. Bár ez biztatónak tűnhet, a szakértők szerint a napelemstop továbbra is érvényben van. Jelen állás szerint a napelemes rendszerek kiépíthetőek, de csak akkor lesznek csatlakoztathatóak a hálózatra, ha feloldják a betáplálási tilalmat. „Az itt a furfang, hogy a szabályozás nem arról szól, hogy nem szabad rendszert kiépíteni, hanem arról, hogy az új rendszerről nem szabad a hálózatba betáplálni. Nekem van olyan esetem, hogy szerencsétlen megépítette a napelemes rendszert, a szolgáltató át is vette, de a rendszerhez tartozó app szerint a napelemek nem termelnek semmit, távolról lekapcsolták őket az internetkapcsolatos mérőórán keresztül” – mondta Balogh József, a Pénzcentrum által megkérdezett egyik szakértő. Hogy a speciális mérőórát miért engedik mégis kiváltani, abban nem biztos a szakértő. A hálózatot szépen lassan, lépcsőzetesen építik újjá, elképzelhető, hogy az olvasó épp szerencsés helyen lakik.

„De ha az ő helyében lennék, biztos, hogy rákérdeznék a szolgáltatónál, hogy ha én ezt most mind megcsinálom, rengeteg pénzt beleölök – hiszen többmilliós összegről van szó -, akkor fogjátok majd hagyni, hogy betápláljam az áramot a rendszerbe?” – tette hozzá. Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke megerősítette, hogy nem oldották még fel a tilalmat. A szervezet az ügyben nemrég egyeztetett az Energiaügyi Minisztériummal, a tárca augusztus 31-ig fogja elkészíteni a javaslatait a stop feloldásról.

Hírdetés

Ennek ellenére érdemes lehet már most belekezdeni a beruházásba, hiszen 2024-től kivezetik a kedvező szaldó elszámolási rendszert. Ha ősszel feloldják a betáplálsi tilalmat, akkor egyszerűen ki lehet iktatni a rendszerből a korlátozó szerkezetet, és indulhat is a termelés. „Azt javasoljuk, hogy mindenki, aki csak teheti, még akkor is, ha jelenleg nem tud visszatáplálni, csináltassa meg ilyen formában a napelemes rendszerét. Így ha ősszel feloldják a csatlakozási stoppot, akkor azonnal be tud lépni – év végéig, mint szaladós elszámolású termelő, és azt követően a jelenlegi szabályok szerint 10 évig lesz erre jogosult” – nyilatkozta a szakértő.

Share 0 Tweet 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »