Most akkor hányan haltak meg a debalcevei kivonulásnál?

A legfrissebb adatok szerint 19 ukrán katona halt meg a Doneck megyei Debalceve városából a múlt hónap közepén végrehajtott csapatkivonás közben, 135-en sebesültek meg, és kilencen estek a szakadárok fogságába – hozta nyilvánosságra szerdai sajtótájékoztatóján Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökségének szóvivője.

A katonai szóvivő hozzátette, hogy 12 katona sorsa egyelőre ismeretlen. Emlékeztetett arra, hogy a hadvezetés által eltervezett művelet során több mint háromezer katonát vontak ki a városból, miután a szakadár erők benyomultak a településre. Akkor a házról házra folyó utcai harcokban, illetve nehéztüzérségi fegyverek támogatásával megszállták Debalcevét, megsértve ezzel a „normandiai négyek”, azaz a Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna vezetői által tető alá hozott minszki megállapodás által előírt tűzszünetet. Andrij Liszenko, a kelet-ukrajnai hadműveleti parancsnokság szóvivője közben szerdán arról számolt be, hogy az elmúlt 24 órában egy ukrán katona vesztette életét, és egy sebesült meg a harcok övezetében.

A parancsnokság korábbi közleményében arról adott hírt, hogy most alapvetően betartják a szakadárok a tűzszünetet. Az elmúlt 12 órában, azaz helyi idő szerint kedd délután hat óra óta 12-szer nyitottak tüzet a katonák állásaira kis kaliberű tüzérségi és kézi fegyverekkel. A támadások főként a Doneck környékén lévő Piszki és Avgyijivka, Luhanszk mellett Scsasztya és az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol térségében összpontosulnak.

Hírdetés

A hadműveleti parancsnokság tájékoztatást adott továbbá arról, hogy az ukrán fegyveres erők szerdán megkezdték a 152 milliméter kaliberű 2C3-as (Akacija) tüzérségi rendszerek kivonását a frontvonal menti ütközőzónából.

Kérdéses

A Kápátalja címet viselő portálon olvasható egy katona beszámolója, aki nagyon meglepődött az ukrán hivatalos forrásoknak a halottak számáról közölt adatairól. Mint mondja, a közleményekben szereplő számok tévesek; biztos, hogy több haltak meg Debalcevénél, mint ami a hírekben olvasható.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »