Most a Blackwater-alapító barátságával ütik Trumpot

Egy bizalmas ENSZ-jelentés szerint Donald Trump volt amerikai elnök egyik közismert szövetségese, a Blackwater katonai magánvállalkozás alapítója volt az egyik kitervelője annak a titkos küldetésnek, amellyel kijátszották a világszervezet Líbia elleni fegyverembargóját.

Az ENSZ egy szakértői csoportjának megállapítása szerint a Blackwater alapítója, Erik Prince tett javaslatot 2019 áprilisában Kairóban egy katonai akció végrehajtására, amelynek célja az volt, hogy segítséget nyújtsanak a Kelet-Líbiát ellenőrző Halífa Haftar hadúrnak az ország nemzetközileg elismert kormányával szemben vívott harcokban. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé csütörtökön beterjesztett jelentést részben elérhetővé tették szombaton a dpa német hírügynökség számára.

Az úgynevezett "Opus-művelet" egyik részeként Prince támogatást ajánlott Haftarnak felderítő repülésekkel, harci repülőgépek és hajók rendelkezésre bocsátásával, továbbá az ellenség magas rangú vezetőinek elrablására és megölésére kidolgozott programmal.

A jelentés azt állítja, hogy Prince harci repülőgépeket juttatott az észak-afrikai országba, megsértve ezzel az ENSZ Líbia ellen elrendelt fegyverembargóját egy régóta húzódó polgárháborús konfliktus kellős közepén.

Hírdetés

Prince, aki egykor az amerikai haditengerészet Seal nevű különleges egységében szolgált és Betsy DeVos volt oktatási miniszternek a testvére, az elmúlt években közeli kapcsolatban állt Donald Trumppal és munkatársaival.

A német hírügynökség hozzáteszi, hogy a Líbiában végrehajtott amerikai küldetésről már tavaly májusban is beszámolt, ENSZ-szakértőkre hivatkozva, de akkor még az Erik Prince szerepére vonatkozó információk nélkül.

A Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatását és megölését követő líbiai polgárháborús konfliktusban Haftar tábornokot és az általa vezetett Líbiai Nemzeti Hadsereget támogatta Egyiptom is, ugyanis a hadúrban látta a legjobb megoldást Líbiával közös határának biztosítására.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »