Pár hete, 2020 októberének végén újraválasztották a budapesti irodával is rendelkező Európai Zsidó Kongresszust (EJC) 2007 óta elnöklő Moshe Kantort szervezete élére. Azokban a hetekben történt, hogy a görög Arany Hajnal nemzeti párt vezetőségét elítélték „bűnszervezet” üzemeltetése miatt. A kettő között nem ismert szoros összefüggés ugyan, de a nemzeti pártok és szervezetek európai üldöztetése és betiltása (idehaza a Magyar Gárda kapcsán láthattunk ilyen jogi ellehetetlenítést) egy hosszas zsidó lobbizás és jogi-politikai akaratérvényesítés eredménye, amelyben Kantor – bár neve nem túl ismert – az egyik főszereplő.
George Soros nevét már sokan unhatják, s valóban, bár a Nyugat-szerte megfigyelhető fehérellenes aknamunkában jelentősen kiveszi részét, néha súlytalanul, egydimenziósan kerül emlegetésre. Kantor ezzel szemben meglehetősen ismeretlen, annak ellenére, hogy ő is egy milliárdos, és ő is hasonló hevülettel és befolyással végez meglehetősen hasonló aknamunkát a fehér nemzetek ellen. Bár Sorost Izrael is elítélte már, amiért tessék-lássék módon ott is támogatott liberális ügyeket, a zsidó milliárdos fia, Alexander egy 2018-as The New York Times-cikkben mégis rámutatott apja zsidó motivációira:
Soros és Kantor motivációi között aligha van lényegi különbség, mint az alább világossá válik majd: mindketten zsidóként, zsidó érdekek mentén alakítják a világot – annak is főleg a fehér ember által benemzett részeit. Ugyanígy mindkettejük aktivitása alapvetően káros e fehér nemzetek önrendelkezése, demográfiája, kultúrája, és végeredményben azok megmaradása szempontjából.
Moshe Kantor Oroszországban született 1953-ban, számos nemzetközi zsidó szervezet elnöke. Mielőtt megismernénk aktivizmusát és az általa kidolgozott diktatórikusan elnyomó jogi tervezetet (melynek részei az évek során beszivárogtak, főleg az EU berkeibe), érdemes az Arany Hajnal elleni jogi hadviselést röviden megismerni, mert valahol ebben a hálóban akadtak fenn a görög nacionalisták is.
Arany Hajnal, görög alkony
Demokrácia, tolerancia: tiltás, börtön
Kantor szerint az ítélet „a demokrácia győzelme, és a gyűlölet és intolerancia veresége”. Régi vágyát itt is megemlítve megjegyzi még: „Reméljük, hogy más nemzetek, melyek megengedik hasonló neonáci pártoknak, hogy a választásokon induljanak és a parlamentekben üljenek, hasonlóan törvényen kívülre helyezik az olyan pártokat, melyek rasszista és gyűlölködő ideológiákat terjesztenek.”
Természetesen Kantor számára minden hazafias és nemzetféltő fehér szervezet „neonáci”, mely betiltásra, elhallgattatásra érdemes (a „demokrácia” nevében persze). 2014-ben így kommentálta az akkori magyarországi választásokat: „A Jobbik, egy szégyentelenül neonáci politikai párt és megnőtt támogatottsága kijózanítóan kell hasson Európára. Ismét Európában láthatjuk azt, hogy a demokrácia ellenségei a demokráciát használják fel. Ez egy valóban sötét nap Magyarország számára. Ez a párt a gyűlöletből táplálkozik. Az új magyar kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy ez a gyűlölet nem lesz tolerálva, sem a kormány, sem a parlament által, ahogy Magyarország utcáin sem.”
A „bűnözőt” aztán megtalálták, s mint kiderült, egy 16 éves legény volt az, aki a Patriotic Alternative mozgalom (bejegyzés alatt álló párt) szórólapját terjesztette, mely mindössze a fehér britek kisebbségbe kerülésének veszélyére hívta fel a figyelmet egy népességkutató Oxford-professzor számításaira hivatkozva, rámutatva a tömeges migrációval járó bajokra. Mindezt teljesen legálisan, higgadtan és formálisan fogalmazta meg a szórólap, ennek ellenére a fiúnál házkutatást tartottak, számítógépét lefoglalták. Emlékeztetőül: ez ugyanaz a rendőrség, amelyik gyerekek és tinilányok tömeges szexuális kizsákmányolása és megerőszakolása felett hunyt szemet – tette ezt olyan áruló politikusok vezérletével, mint a leszbikus munkáspárti Kate Osborne, aki a szórólap kapcsán így nyilvánult meg: „A rasszistának, aki ezeket a borzalmas szórólapokat terjesztette #Hebburnben és azon túl – jelentve lettél a rendőrségen. Tartsd meg magadnak az aljas nézeteidet, #SouthTyneside lakói büszke múlttal rendelkeznek a rasszizmus és annak minden formájának elutasítása terén.” Ahelyett, hogy a helyiek aggodalmaira odafigyelne a képviselő, inkább jelenti őket a hatóságnak, hiszen a szentséges multikulturalizmusnak semmilyen civil és békés (itt valójában „demokratikus”) ellentmondás „nem tolerálható”. (A szóban forgó mozgalom saját, országszerte több városban végzett több mint 2000 megkérdezetten alapuló felmérése szerint a megkérdezettek 68,5 százaléka szerint „rossz dolog” a fehér britek kisebbségbe kerülése, és csak 4,8% szerint „jó dolog”.)
Szintén a napokban több országot átívelő razziasorozatot vitt végbe az Europol – megint csak nem kiskorúakat erőszakoló idegen bandák, hanem fehér véleménybűnözők ellen: „Koordinált razziákat tartott hét országban az európai rendőrség a világhálós gyűlöletbeszéd ellen. […] Németországban 83 lakásban és egyéb épületekben tartottak razziát, ahol a rendőrség a házkutatások alatt bizonyítékként okostelefonokat és laptopokat foglalt le, eközben 96 gyanúsítottat kérdeztek ki világhálós gyűlölködő bejegyzéseik miatt. A bűncselekmények között találhatók antiszemita kommentek és egy női politikus sértegetése az interneten […] Az Europol szóvivője szerint ezek a razziák a rasszizmust és xenofóbiát terjesztő világhálós bejegyzésekre koncentráltak.” Az országok között volt Olaszország, Franciaország, Görögország, Norvégia, Nagy-Britannia és a Cseh Köztársaság.
Természetesen Kantor és az Európai Zsidó Kongresszus évek óta együttműködik az Europollal: „Létfontosságú, hogy szorosan együttműködjünk az EU tagállamaival és az Europollal mint az EU bűnüldöző szervével” – mondta Kantor az Europol közleménye szerint. Hozzáteszik: „A találkozás céljai között szerepelt az EJC számára, hogy megismerkedjenek az Europol azon szakterületeivel, amelyek segíthetik garantálni az európai zsidóság biztonságát, és hogy kialakuljon, kifinomuljon egy gyakori párbeszéd az Europol és az EJC között…”.
Kantor és a cenzorzsidók lépésről lépésre elérik, amit akarnak. Újraválasztásával ez a folyamat várható a továbbiakban is, ahogy az amerikai választások se hoznak ezen a területen semmilyen változást. Kantor vonatkozó nyilatkozata árulkodó: „A megválasztott elnök Joe Biden a közéleti szerepvállalásának évtizedei alatt erős barátságáról tett tanúbizonyságot Izrael Állam és a zsidó nép iránt. Nézünk elébe a vele és Kamala Harris alelnökkel való együttműködésnek a zsidó közösséget érintő aggályok kapcsán. Szintén megköszönjük Donald Trumpnak az éveken át tartó Izrael Állam iránti mély támogatását, beleértve a békeegyezségek elérését, illetve azt, hogy kapcsolatokat épített ki a Közel-Kelet országaival. Szintén emlékeinkben őrizzük és méltányoljuk Mike Pence alelnök érzelmes beszédét, melyet az Ötödik Holokauszt Világfórumon adott elő Jeruzsálemben ez év elején.” Biden vagy Trump, a zsidóságnak biztos az érdekképviselete a világpolitika szintjén. Hasonlóan árulkodó volt, amikor a kampány végén mindkét kampánystáb főzsidója amellett érvelt egy zsidó lapban, hogy melyik jelölt is elkötelezettebb a zsidók és Izrael iránt.
Nehéz verseny az, hiszen míg Biden „a szisztematikus rasszizmus szakértőivel”, kisebbségekkel és szexuális deviánsokkal tervezi megtölteni kabinetjét, addig Trump egy homoszexuális kinevezésével igyekezett legalizálni a homoszexualitást világszerte (mint Botswanában), és a négereket megsegíteni kívánó 500 milliárdos Platina Tervet is kidolgozta nekik. Hiába tette Trump a holokausztoktatást minden államban a tanterv részévé, és különített el milliókat arra, mégis Bidenre szavazott a zsidók kétharmada, ahogy Biden anyagi támogatói közül a 22 legjelentősebből 18 zsidó volt. A szólásszabadság terén Trump hadat üzent az Izrael-ellenes BDS bojkottmozgalomnak, Biden pedig a zsidó Richard Stengel kinevezésével igyekszik tovább korlátozni majd a zsidók kritikáját, aki szerint „nem minden beszéd egyenlő”, utalva a „gyűlöletbeszédre”, amit az Egyesült Államok alkotmánya nem ismer el mint létező dolgot (miszerint a sértő beszéd is védett beszéd). Stengel támogatóan nyilvánult meg a múltban a nem kóser beszéd cenzúrája kapcsán, így ha Biden végül kormányt alakít (a Trump-kampány választásokat illető jogi eljárásai ellenére ez valószínűleg megtörténik majd), e téren is várható további korlátozás, ami a Legfelsőbb Bíróság egyes liberális zsidói, mint Elena Kagan (aki maga is kritizálta már a teljes szólásszabadságot) segítségével komoly veszély is lehet. A multikulturalizmus, deviancia, cionizmus és egyéb zsidók által előszeretettel támogatott dolgok terén tett erőfeszítéseik listája hosszas lenne (és persze ezeken túl mindkettejük családja mélyen összekeveredett már a zsidókkal az évek folyamán rokoni szinten is), de látható, hogy a folyamat sínen van.
A Biztonságos Tolerancia
Kantor szervezetein keresztüli nyomásgyakorlása alapvetően két főbb írásra, köztük egy jogi dokumentumra vezethető vissza. 2011-ben a Biztonságos Tolerancia Kiáltványa címmel közölt le írást a milliárdos: „Korlátozások a szabadság érdekében, hogy biztonságos életet élhessünk” – áll az alcímben. Kantor úgy gondolja, hogy a Biztonságos Tolerancia alapelvét törvénybe kell foglalni: „Nincs jobb módja ennek, mint az Európai Unió” – teszi hozzá. A jogi kierőltetés mellett az oktatásnak is része kell legyen mindez: „mindenekelőtt az általános iskolai oktatás (talán végérvényesen túl késő már öt év feletti gyerekeknek tanítani ezt az új, bonyolult kommunikációs nyelvezetet)”. Mindennek az alapja pedig a zsidó mártíromság kell legyen: „a jogi (bíróságon belüli és kívüli) elismerése az esemény (a holokauszt) történelmi igazságának”. Mintha valamiféle világbíróságról lenne szó, mindezt „nemzeti és nemzetközi jogi cikkelyekbe kell foglalni, aminek a megalkotása, ha elkezdődik, soha ne érjen véget.” Mindennek a zsarnoki természete világosabbá válik, amikor Kantor így fantáziál: „Még ha a politikai helyzet vagy saját nézetei nyomást is helyeznek az illetőre, minden modern politikusnak kell legyen jogköre azt mondani: »Személy szerint nem akarok semmit az ellenfeleimtől, de a Biztonságos Tolerancia Törvény mentén az a feladatom, hogy ennek a törvénynek a szellemét és előírásait kövessem a fejlődés érdekében«.” Nem saját lelkiismeretének, esetleg választóinak, hanem a szent Törvény szavának kellene behódolnia a politikusnak, mely törvény, természetesen, éppen a zsidók érdekeinek megfelelő.
Sajnos azt láthatjuk, hogy nemzeti-nemzetközi törvények és szabályozások is adott esetekben zsidó érdek mentén működnek: az ún. zsidó holokauszt hivatalos narratívájának megkérdőjelezése például az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint nem emberi jog, és nyugodtan büntethető. Szerintük a „szélsőjobboldali” személy „szándékosan jelentett ki valótlanságokat annak érdekében, hogy a zsidókat és az általuk a II. világháború alatt átélt üldöztetést becsmérelje.” És mivel a véleménybűnöző azt mondta, hogy a zsidók „az úgynevezett holokausztot politikai és anyagi haszonszerzésre használják”, az „sértette a zsidók méltóságát olyan szinten, hogy az jogossá tette a büntetőjogi reakciót.” (Az örmény népirtást azonban lehet tagadni szabadon ugyanazon intézmény szerint, a zsidók „méltósága” fontosabb…)
A sok jogi helyezkedés és „demokratikus” szólamok ellenére megfigyelhető, hogy nem népszavazások kiírásáért lobbiznak Kantorék, amin keresztül az adott nép demokratikus akarata érvényesülhetne (hogy az akarja-e mindezt egyáltalán), hanem inkább a hatalmi elitbe beágyazódott zsidók és filoszemiták, korrupt és áruló rétegek segítségével, ilyen-olyan szervezetek, „agytrösztök” és jogi-politikai trükközések mentén ékelnék ezen népek kulturális, tömegtájékoztatási, oktatási és jogrendszerébe – sőt, az EU-n keresztül egy csapással mind a 27 tagállamra ráerőltetve mindezt. Ez válik még inkább világossá a 2013-as fenti alaptételeket jogi keretek között beterjesztő dokumentumban.
A szöveg szerint csoportok becsületsértése kapcsán is lehetne büntetni véleménybűnözőket, például „antiszemita gyalázkodások” és állítások miatt is, mint „a cigányok tolvajok” vagy „a muszlimok terroristák”. Mindennek a célja „céltudatosan tenni az intolerancia ellen, kiváltképp a rasszizmus, a [bőr]szín miatti elfogultság, etnikai alapú diszkrimináció, vallási intolerancia, önkényuralmi ideológiák, xenofóbia és antiszemitizmus, antifeminizmus, homofóbia kiiktatása érdekében”. Megfigyelhető, hogy valamiért ez a „csoport becsmérlése, gúnyolása és hamis vádakkal illetése” (idézet a szövegből) nem vonatkozik a fehér emberekre, és Kantortól nem is várhatjuk, hogy bármilyen fehérellenes megnyilvánulást elítéljen (főleg, hogy tegyen is ellene). Mindez ma főképp szembetűnő, hiszen egy intenzív félév áll mögöttünk, amikor is a fehér embert kíméletlen vádaskodások és támadások érték (kulturális és fizikai értelemben egyaránt) a Black Lives Matter mozgalom és anarchista társaik, illetve a fősodratú média, politikai elit nagy része által. A négerek „rendszerszerű elnyomásának” vérvádja, a napi szintű fehérellenes szólamok és megaláztatás, támadások és intézményesített átformálás (minden „túl fehér”, és ezért „sokszínűbbé” kell mindent tenni) időszaka volt 2020 nyara. Érthetővé válik ez, ha megértjük, hogy a kisebbségi csoportokkal való összefogás egy stratégiai lépés – például a most októberben a vezető szerepében szintén újraválasztott Marie van der Zyl korábban már kijelentette: „Zsidókként nem tudjuk legyőzni az antiszemitizmust egyedül. Szükségünk van a más kisebbségi közösségekkel való kiállásra.”
A Kantor-féle szöveg, bár alapvetően (és beismerten) korlátozást és büntetést szorgalmaz, illetve annak vázlatát tárja elénk jogi beiktatásra, nem felejti el a közhelyeket sem. Ezek szerint garantálva lenne ebben a törvényben: „Az önkifejezés szabadsága, beleértve a kutatás, az információ fogadásának és átadásának a szabadsága – függetlenül annak határaitól – akár beszédben, írásban vagy nyomtatásban, és akármilyen műsorszóró vagy elektromos médiában (beleértve az internetet).” Vessük ezt össze egy 2020. októberi nyilatkozatukkal: „A holokauszttagadás nem legitim vita, és csak a zsidók elleni gyűlölet kifejezésére szolgál, így ez a döntés [hogy a Facebook tiltja a holokausztrevizionizmust] nem szól másról, mint a gyűlölet és antiszemitizmus korlátozásáról.”
Ha zsidók szabják meg mi legitim, mi valódi kutatás, azt is megszabhatják, hogy milyen vélemény nem vélemény, hanem „bűncselekmény”, hogy milyen jogos kritika „rágalom”, és ezért ki milyen büntetést kapjon. Ha a valóság és az igazság a zsidó érdek körül forog, valóban nincs itt ellentmondás – de a valóság és igazság független attól, hogy mi célszerű a zsidók számára. Bár a Facebook maga is egy zsidó felület, Kantor világossá teszi, hogy emögött is ők állnak: „Ez egy olyan ügy, amiért az Európai Zsidó Kongresszus már régóta küzdött, és megköszönjük a Facebooknak a gyakori és produktív párbeszédeket, melyeket velünk és más zsidó szervezetekkel folytattak, mind az európai és globális szinten.”
Hogy például a németek számára egy hazug népirtási narratíva „rágalom” és „hamis vád”, hogy kutatásuk „fogadásának és átadásának a szabadsága […] akár beszédben, írásban vagy nyomtatásban” alapvető joguk kéne legyen, megint csak nem Kantorék aggálya: az egyetlen szabály, hogy mi a jó a zsidóknak – még a németek (és mindenki más) hazájában is.
Hasonló közhelyeket találunk még a garantált jogok között később is: „Annak a szabadsága, hogy a [saját] csoport más tagjaival társuljon, támogathassa saját speciális kultúráját, életmódját, vallását vagy nyelvét. Az oktatás a csoport saját nyelvén történő szabadsága, annak a vallási és kulturális hagyományai mentén.” Ahogy a fehérellenes vádak és gyűlölet által motivált támadások kapcsán, úgy például a székelyek kapcsán is hiába keresnénk az EJC kiállását a fentiek mentén, az erdélyi magyarok jogai ugyanis folyamatosan sérülnek ezen területeken. Fehérek lévén, az efféle kisebbségek jogai nekik nem számítanak, miközben cigányok, muszlimok, deviánsok és egyebek esetében mindig van idejük felszólalni és lobbizással tenni valamit, hiszen az ilyen csoportok segítésével a fehér, normális többség ellen lehet furakodni, egy fajilag kevert és morálisan degenerált társadalom kialakításával – és mint tudjuk, egy multikulturális társadalom az a diaszpórában, ami a zsidóknak kedvező.
Mindennek segítségére válik a más zsidó szervezetekkel (és így országokkal, intézményrendszerekkel) való együttműködés, s nem meglepő módon az EJC a Rágalmazásellenes Liga (ADL) partnere is egyben: „Az ADL és az EJC osztozik az európai zsidó közösségek jóléte iránti elkötelezettségben és Izrael Állam erőteljes támogatásában” – mondta Jonathan Greenblatt, az amerikai szervezet vezetője. „Az EJC erőteljes hanggal rendelkezik Brüsszelben, és egy elismert képviselője az európai zsidó közösségek kollektív akaratának” – tette hozzá, ezzel is tehát aláhúzva, hogy a Kantor-féle zsidó disztópia egy „kollektív [zsidó] akarat”-ot „képvisel”. Az ADL közleménye szerint „A partneri kapcsolat az európai intézményeket érintő érdekérvényesítésre fog koncentrálni az európai zsidó közösségek biztonsága kapcsán, az antiszemitizmus elleni harcra, a vallásszabadság védelmére, Izraelre és a Közel-Keletre, illetve antirasszista internetes irányelvekre.”
Egy ilyen együttműködést láthattunk, amikor évekkel ezelőtt a Kuruc.info népszerű Facebook-oldalát töröltette a Tett és Védelem zsidó gárdája a befolyásos ADL segítségével. Az ADL ugyanakkor nem csak együttműködik a Facebook zsidó vezetőivel, de azok közül Sheryl Sandberg személyes vagyonából adományozott 2,5 millió dollárt a szervezetnek (az Apple homoszexuális vezetője egymilliót, a Fox News feje is egymilliót, a Craigslist zsidó alapítója szintén egymilliót stb…).
Konklúzió
A zsidó kozmopolita megőrzi törzsi hűségét és annak igényei mentén tiltaná meg a fehér nemzeteknek saját csoporthűségét, felismervén, hogy egy saját érdekeit összetartóan képviselő és azokat kiharcoló nemzet testében a zsidó parazitizmusnak nem lenne hosszas élete. Moshe Kantor jó példája ennek a történelmi zsidó típusnak.
Korábban rámutattam már az utóbbi időben az izraeli-amerikai cionista Yoram Hazony által képviselt „polgári nacionalizmus” veszélyeire, melynek keretében a fehér nacionalizmus el kéne hagyja faji alapjait, és természetesen a zsidóságot kiváltságos módon, filoszemitizmussal kellene kezelje. A fentebb vázolt zsidó nacionalizmusellenes cenzúra fényében Hazony irányvonala kiérdemli ismét a figyelmet. A Kantor-féle elhallgattatás és a Hazony-féle kósernacionalizmus – feltehetően nem összebeszélve, de egymást kiegészítve – mintha szimbiózisban létezne: mialatt állami-jogi elnyomás mentén Kantor és a cenzorzsidók elszívják a levegőt a nacionalisták elől, addig a nem etnikai vagy faji alapú „polgári nacionalizmus” egy kiutat kínál ezeknek az embereknek. A konzervativizmus mára már szinte reménytelenül filoszemita és cionista Nyugat-szerte, s ennek mentén a nacionalizmus is csak egy saját magát szembeköpő verzióban maradhat életben ezen zsidók és filoszemiták szerint. Ezzel együtt, ahogy a kiherélt konzervativizmus szinte semmit nem konzervál, hiszen kisebb-nagyobb lemaradással ugyan, de kiszámíthatóan kullog a liberalizmus után (a „homoszexuális, bevándorláspárti konzervatív” mára már teljesen normális ezekben a körökben például), úgy az efféle nacionalizmus se lehet képes hivatását beteljesíteni: megőrizni a nációt. A nacionalista előtt ott a kereszteződés: vagy behódol, mint a – ma már gusztustalanul zsidó/filoszemita – Jobbik tette (tisztelet a kivételnek), vagy hajlandó lesz az elnyomatással is szembeszállni, aminek következtében könnyen találhatja majd magát ő is az Arany Hajnal helyzetében, ahogy azt valamilyen szinten a Gyurcsány-, a Bajnai- és az Orbán-kormányok alatt számos magyar hazafi tette eddig is.
A bölcselet szerint a legjobb módja az ellenség megfutamításának, ha adunk neki egy kiutat: ha falhoz szorítjuk, más lehetősége nem lévén, a végsőkig harcolni fog. Ugyanígy a Kantor-féle cenzorok szuronya elől a Hazony-féle „kóserhazafiság” jelenthet megfutamodási lehetőséget a gyávák és megalkuvók számára, akik ugyanakkor továbbra is hazafinak szeretnék hinni magukat – immár a legfőbb „megnevezhetetlen” pórázán ugyan, de „nacionalistaként”, néha megengedett muszlimellenességgel.
A mai konzervativizmus része ennek a problémának, mert jellemzően jogi és polgári absztrakciók és koncepciók mentén tekint a nemzetre, s így válik – a multikulturalista liberalizmus lábnyomaiban – mindenféle nemzetellenes narratíva „európai értékké”, legyen az a szexuális ferde hajlam vagy a fajkeveredés.
Fontos elsöpörni a Kantor-féle cenzorokat és nemzetbomlasztókat, azoknak minden szervezetével, intézményével és az őket segítő árulóinkkal együtt, mert az eljövő évtizedek egyik fő veszélyforrása a migráció lesz, ami várhatóan majd fokozódik az afrikaiak és közel-keletiek népességének növekedésével, s így létfontosságú egy erős, szigorú Európa kialakítása, amely ha kell, kíméletlenül megvédi majd határait, s rendet tart a kontinensen. Ha nemhogy védelmet kiépíteni, de még panaszkodni se hagyják a felettünk pöffeszkedő ellenséges elitrétegek a fehér embert, a folyamatos migránsveszélyt képtelenség lesz kordában tartani. A már most is kritikus helyzetben lévő Európának az végül a pusztulását jelentené. Kantor és társai, illetve megszámlálhatatlan szervezeteik szövevényes hálózata jó illusztrációi a rendkívüli pénzekkel és a legfelsőbb elitkörökbe való bejárással, adott esetben döntéshozói szereppel rendelkező zsidó felforgatóknak, akik számára egy multikulturális, morálisan torz, fajilag reménytelenül kevert, kozmopolita népmassza jelenti a biztonságos hatalomban maradást. Az Arany Hajnal hazafijai pedig az ez ellen küzdő nemzetféltő harc mártírjai. A zsidóság már régen állást foglalt ebben a küzdelemben. A fehér ember vagy meghasonlik és befekszik az árnak, ami majd elsodorja, vagy kiépít egy védelmet a várható viharok ellen. Nemzeteink „családfái” viszont csak úgy vészelhetik túl a viharokat, ha gyökereiket nem gyengíti semmilyen parazita.
Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
