Morvait is zsarolhatja a Jobbik és KGBéla

A ‘pártfüggetlen’ másként miért védené körömszakadtáig korrupt Bélust. Morvai levele Lenhardtnak, amelyben bevédi Chanádot. Nyilván ennek is oka van, Chanád is, Béla is sokat tud róla. Ezért nem jelentette fel őket a ‘nemzet jogvédője’, pedig évekkel ezelőtt sok részletet tudott már valós tevékenységükről. Ami még súlyosabb, hogy Morvainak hivatalos személyként kötelessége (lenne) feljelentést tenni, ha bűncselekmény gyanúját észleli. Ezt azonban annak ellenére sem tette meg, hogy dokumentumokat kapott a fentiek visszaéléseiről. Tulajdonképpen érdekes kis frakciót állítottak össze Vonáék az EP-ben 2009-ben: a három bejutott képviselőből kettő (legalább) zsidó, az egyik Izrael felé váltott irányt, a másik (talán) orosz kém, de biztosan az orosz érdekek képviselője, és itt van Morvai, akin nehéz kiigazodni.

Libsi korában. Vajon elmúlt?

Az egyik ok az, hogy Morvai is résztvett az MSZP-ből érkezett Barcs Endre cionista újságíró finanszírozásában (havi 10 ezer eurót fizetett a Jobbik, majd csak Morvai a zsidónak, mielőtt átvette a Jobbik frakció, ahol további 10 milliókat fizettek ki neki az elmúlt években.) Brüsszelben. Barcs akit Lovas István ajánlására vettek fel (a fideszes Lovas, aki évek óta az egyik összekötő kapocs a Fidesz és a Jobbik között, a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója. Ő informálhatta Kovácsot is arról, hogy hamarosan lecsapnak rá) elvben “sajtófőnök” volt Balczó, Morvai és Szegedi mellett közel egy évig. Valójában nem sokat tett információk adásvételén túl.

Morvai tartott tőle, mert Barcs (és Lovas) részletesen ismerte Krisztina balliberális, homárjogvédő SZDSZ-es és MSZP-s múltját (a Jobbik listavezetője egyebek mellett Eörsi Mátyással is dolgozott, részt vett az SZDSZ programjának írásában, szakértője volt az MSZP-s EP-képviselő majd miniszter Lévai Katalinnak stb).

Bizonyítékok Barcs alkalmazásáról a Jobbik frakcióban: MSZP-s zsidót fizet Vona

És sajnos még ma is rendszeresen lead feminista, homokosvédő voksokat az EP-ben, csak persze választói előtt nemigen reklámozza. Okos, hiszen tudja, a jobbikosok 99 százaléka azt sem tudja, miről szavaznak a képviselői, nem hogy azt, hogy hogyan, tehát évekig becsaphatóak.

Említsünk hát mi egy-két félreszavazást: Morvai nem szavazott a buziterror kiterjesztése ellen az EP-ben 2011-ben (Kovács se, Chani éppen hiányzott) és ugyancsak nem volt jobbikos ellenszavazat 2012-ben a muszlimok és feketék fokozott Magyarországra telepítéséről szóló EP-s jelentés ellen, amelynek eredményeképpen egyre több a bevándorló bűnöző nálunk is. Bizonyítékok, szavazási jegyzőkönyv az alábbi linken:

Hírdetés

Buzi- és bevándorlópárti jobbikos voksok az EP-ben

Krisztian ezen felül következetesen igennel voksolt a bolsevik időkre emlékeztető női kvótára (a kommunizmusban a munkásszármazás volt követelmény sok posztra, most pedig az EU-EP döntésének értelmében pár éven belül minden nagyobb cég vezetésében minimum 40 százalékra kell emelni a nők arányát, ha vannak alkalmas alanyok, ha nincsenek).

Egészen biztos, hogy még a legbutább jobbikos választók sem azért küldték ki, hogy sutyiban liberálisan szavazzon, együtt az Európai Parlament szoci, libsi frakcióival.

A görcsös kiállás KGBéla mellett különösen visszataszító, bár az áldozataival foglalkozott volna ennyit.

Végül lássuk dr Morvai Krisztina Lenhardt Balázsnak írt 2013-as levelét, amelyben mézesmázos mellébeszélés közepette visszautasítja, hogy segítsen a lelepleződött Szegedi feljelentésében, elszámoltatásában – ennyit a Jobbik és Morvai lózungjairól.

2013. május 19. 17:42 Morvai Krisztina írta, <[email protected]>:
Kedves  Balázs!

Köszönöm szépen leveledet. Jó volt hallani Felőled, remélem jól vagy Te is és családod, szeretteid is.Ugyanazt a szenvedélyes igqzság-keresést érzem üzenetedből és együttműködési kérésedből, amely engem is jellemzett és jellemez joghallgató korom óta. Mindazonáltal a közöttünk lévő korkülönbség számomra egy kicsit más látásmódot ad -mostanra. Ma már úgy érzem, hogy legjobb szándékommal és a legnagyobb elszántság mellett is válogatnom kell a harcaim célpontjai között. Nem tudok “minden fronton” harcolni, mert kimerülök, lemerülök, s csak megbetegszem, mint ahogy történt is velem néhány éve, amikor rákot kaptam. Prioritási területeket kell meghatároznom a magam számára, s azokra koncentrálni. Tény, hogy igazad van: felháborító, hogy egyes EP képviselők csalnak az adófizetők pénzével. Engem rendkívüli módon, a mai napig is hatóan megviselt, hogy Csanáddal kapcsolatban is felmerült ez a vád, s megrázott az egész “Szegedi Csanád ügy”. Igen, mind a mai napig nem hevertem ki a sokkot, amit megéltem, még mindig vannak olyan álmaim, hogy egyszer csak kiderül: csak a körülmények szerencsétlen összejátszása tortént és Csanád minden vonatkozásban ártatlan…Nos, Tőled tudom, hogy folyik az OLAF eljárás. Ezek szerint záros határidőn belül ki fog derülni -nyilván szakszerű és tisztességes bizonyítási eljárás eredményeként – hogy mi is történt, elkövetett-e Csanád jogsértéseket és milyeneket. Kérlek ne vedd rossznéven, Balázs, de én úgy érzem, hogy az ezzel kapcsolatos nyomásgyakorlás, lobbi tevékenység, szervező vagy egyéb munka nem tartozik azon területek közé, amelyek számomra most prioritást jelenthetnek.. Úgy érzem, hogy ez az ügy, azaz a visszaélések kivizsgálása sínen van, az erre hivatott szerv kezében van, s folyik a maga útján. Nem szeretnék és nem is tudok ehhez hozzátenni. Amit a körlevél tervezetedben írtál lehet hogy igaz, lehet, hogy nem. Lehet, hogy valóban nagyszámú EP képviselő csal a pénzekkel,lehet, hogy nem. A magammal szemben támasztott magas mérce azt követelné meg, hogy ha ilyesmit állítok,azt bizonyítsam is, márpedig ilyen bizonyíték jelenleg nincs a kezemben. Olyan mértékben terhel meg az a sok egyéb munka, amit csinálok, hogy nem is lenne időm, energiám arra, hogy valamiféle magándetektív tevékenységet végezzek a képviselők esetleges bűncselekményeivel kapcsolatban. Márpedig ha ezt nem teszem, akkor nem igazán színvonalas és meggyőző az a munka, amibe ilymódon, jószándékú, igazságkereső bíztatásodra belekezdenék.Megértem és megköszönöm, hogy harcaidhoz társnak kértél fel. Kérlek, fogadd el, hogy képviselői és jogászi hivatásom ezidőszerint más területekre szólít.Szívből kívánok Neked minden jót,

szeretettel

krisztina

CIA – magyarhajnal.com


Forrás:magyarhajnal.com
Tovább a cikkre »