Morvai Krisztina: Gergényit kérdeztem- ma engem kérdez a bíróság

Ma, 2015. március 3-án tanúként hallgat meg a bíróság a 2006 őszi tömeges rendőri brutalitások miatt Bene László, Gergényi Péter és más, akkori rendőri vezetők ellen indult büntetőperben.

Felkészülésképpen újra meghallgattam azokat a felvételeket, amelyek a Magyar Országgyűlés Emberi Jogi Bizottsága által létrehozott, az eseményeket vizsgáló albizottság ülésén készültek. A Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitánynak feltett kérdések, s az ő válaszai 12 részben jelentek meg az interneten. Az anyagot akkor, 2010-ben kevesen hallgatták meg, pedig tanulságos. Legutóbbi Facebook posztomon a hatalom korlátlanságának, ellenőrizetlenségének veszélyeiről beszélgettem Gaudi-Nagy Tamással. Voltaképpen ugyanez a témája a Gergényivel folytatott “beszélgetésünknek” is, pontosabban ugyanezt a jelenséget illusztrálják az elhangzottak.

A közügyek, az emberi jogok, a jogállamiság vagy akár “csak” a 2006-os események iránt érdeklődőknek szívből ajánlom a teljes, 12 részes anyag meghallgatását. Az alábbi linkeken egy kis “ízelítő”, én az 1. számú hanganyag kilencedik perce körül kezdem feltenni kérdéseimet a rendőrfőkapitánynak. Ma engem kérdeznek, s én fogok válaszolni. A véres eseményekre, a totális terrorra való visszaemlékezés így nyolc és fél év távlatából semmivel nem kevésbé megrázó, mint közvetlenül az események után. A tárgyalásról természetesen be fogok számolni.

Szeretettel:

Morvai Krisztina

Hírdetés

1., 12/6.- Gergényi vallomása (2010. 09.03)

2., 12/7. – Gergényi vallomása (2010.09.03)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Dr. Morvai Krisztina, Hírek, Videó


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »