Udvariasságból – és azért, hogy jogvédő társaimat ne tegyem ki annak, hogy az ukrán határon visszafordítanak bennünket – három héttel ezelőtt levelet írtam az Európai Unióhoz rendelt ukrán nagykövetnek. Tájékoztattam őt arról, hogy kárpátaljai látogatást szervezünk – szokásunknak és hagyományainknak megfelelően, hiszen jártunk már hasonló úton Erdélyben, Felvidéken és Délvidéken is.
Megírtam az utazás célját, azaz azt, hogy az őshonos nemzeti közösség jogait szeretnénk tanulmányozni, illetőleg előadásokat tartani az európai uniós „kisebbségi” normákról.
Három hetet vártam nagykövet úr válaszára, amely végre megszületett.
Ami a válaszlevélből kiderült: azért volt szükség ilyen hosszú időre, mert „alaposan tanulmányozták” az Ukrajnával kapcsolatos eddigi felszólalásaimat, és azt rosszallással fogadták. Eszembe jutott egy párhuzam: előfordulhatna vajon, hogy mondjuk Dél-Tirolba mennénk jogvédő-monitorozó útra, tanulmányozva az ott élő őshonos közösség helyzetét, és az olaszok azzal a feltétellel „engednének be” az országba, hogy szívüknek kedvesek-e azok a gondolatok, amelyeket választott európai parlamenti képviselőként megosztok az emberekkel.
Ez nyilvánvaló képtelenség, és jól tükrözi a rendszerbeli különbségeket.
Nagykövet úr még mindig várat azon válaszával, hogy minden jogvédő kollegámmal együtt „méltóztatnak-e beengedni” az országukba.
Az anyanyelvhasználat jogát brutálisan korlátozó oktatási törvény elfogadása és aláírása is azt bizonyítja: véget kell vetni a meghunyászkodásnak és az állandó megfelelési kényszernek, és az őshonos közösségek jogait emberi jogoknak tekintve határozottan ki kell állnunk kárpátaljai és más elszakított testvéreinkért.
Szívből örülök annak, hogy a magyar kormány is „hangot váltott”. Mint már ígértem, utazásunkról beszámolunk.
Szeretettel: Krisztina
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
