Morvai: Durva hibák voltak a per során

Morvai: Durva hibák voltak a per során

Nem bizonyítottak a Budaházy György elleni vádak, mert durva eljárási szabálytalanságok történetek a per során, és ezeket a bíróság nem leplezte le – mondta el Magyarország élőben című műsorunkban Morvai Krisztina, európai parlamenti képviselő.

A büntetőjogász kiemelte: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel és Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánnyal szemben nem történt igazságtétel. „Felsorolta azt, hogy milyen óriási hibák voltak a házkutatásnál, az egyéb eljárási cselekményeknél, a lefoglalásoknál, a tanúvallomások felvételénél satöbbi, és rosszallóan nézett az ügyészre, de nem vonta le azt a következtetést, hogy őneki, mint a hatalmi ágak elválasztásában egy független, és a többi hatalmi ágat ellenőrző bírónak, akkor ebből azt a következtetést kell levonnia, hogy akkor ezeket a nyilvánvalóan szabályellenesen felvett bizonyítékokat kirekesztem a bizonyítás köréből, mert ha ezt nem teszem, akkor a hatalom azt tanulja meg, hogy bármikor, visszaélésszerűen tud akár kreálni is egy büntetőeljárást, mondjuk egy üzleti ellenféllel szemben, akinek a gazdasági érdekei ellenkeznek a hataloméval” – fogalmazott az EP-képviselő.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »