Morvai: Az Európai Parlament lépjen fel a szerb hatóságok ellen!

Közeledik június negyedike, Trianon évfordulója, nemzetünk gyásznapja. Ebből az alkalomból a következő időszakban több olyan üzenetet, videofelvételt (felszólalást illetve dokumentumfilmet) tesz közzé Morvai Krisztina EP-képviselő, amelyek a diktátum következményeit, az elszakított területeken élő magyar testvéreink sorsát, jogfosztottságukat és a nemzeti jogvédelem szükségességét mutatják be.

Különös aktualitást ad ennek a témaválasztásnak az is, hogy az Európai Parlament 2017. június 13-án tárgyalja a szerb uniós csatlakozással összefüggő országjelentést. A képviselő asszony meggyőződése szerint nem követhetjük el ugyanazt a hibát, amit elkövettünk (pontosabban a Fidesz-kormány – a szerk.) Románia esetében – ezúttal Magyarországnak meg kell követelnie az őshonos (délvidéki) magyar közösség jogainak teljes körű biztosítását, s mindaddig vétót kell emelnünk a szerb csatlakozás ellen, amíg ez utóbbi meg nem történik.

Íme a most induló sorozat első része:

Az Európai Parlament lépjen fel a szerb hatóságok ellen! – Morvai az EP brüsszeli plenáris ülésén

Hírdetés

Tartalom: Morvai Krisztina bejelentette az Európai Parlament plenáris ülésén, hogy a zentai városházára tervezett fórumát az ottani hatóságok önkényesen, az európai normákat durván sértve „betiltották”. Ismertette az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottság jelenlévő tagjaival azt a határozatot, amelyben az európai parlamenti képviselőnek a szerbiai uniós csatlakozással és a magyar nemzeti közösség jogaival kapcsolatos fórumát „a békére, közbiztonságra, közerkölcsre veszélyesnek” tekintette a zentai közigazgatási hatóság. Morvai rámutatott: ez a gyalázatos döntés nem csupán egy magyar európai parlamenti képviselőt sértett meg, hanem az egész Európai Parlamentet, sőt az Európai Uniót. Ahol ilyen önkényes, a jogot és a jogállamiságot semmibe vevő döntést hoznak, az az állam nem alkalmas arra, hogy az Európai Unió tagja legyen. A szerb és magyar nyelvű jogsértő határozatot (ide kattintva tölthető le) Morvai Krisztina az ülésen átadta az Európai Bizottság tagjának és az Európai Parlament alelnökének.

Pártállami önkény: Morvai "betiltott" zentai fóruma

Hiába próbálták Gaudi fórumát megfúrni Zentán, elhangzott a lényeg: a VMSZ nemzetfeladása helyett önrendelkezés jár a magyaroknak


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »