Morvai: az EU célja megalázásunk és nem felemelkedésünk – inkább ellenük kellene eljárást kezdeményezni

A Magyarországot elítélő négypárti határozattervezet elfogadásához más képviselőcsoportok tagjainak szavazatira is szükség volt. A 216 fős néppárti frakcióból 67-en támogatták a szöveget, 40-en tartózkodtak. Négy magyar (?) EP-képviselő, az MSZP-s Szanyi Tibor és Ujhelyi István, valamint a DK-s Molnár Csaba és Niedermüller Péter is "hazája" ellen foglalt állást. A tervezet ellen voksolt viszont az összes jelen lévő fideszes képviselő és a Jobbik delegáltjai.

Morvai Krisztina az Echo TV műsorában – egyebek mellett – arról beszélt, hogy meggyőződése szerint az Európai Parlament Magyarországot elítélő friss határozatát elsősorban az Európát védő migránspolitikánk miatti bosszúvágy vezérelte. Rámutatott, az Európai Uniót a legkevésbé sem érdeklik azok a dolgok, amelyek sok magyar embert bántanak és foglalkoztatnak: nem kíván segítséget nyújtani a devizahitelesekkel szembeni jogsértések orvoslásában – noha az kifejezetten az európai uniós fogyasztóvédelmi normáknak a bankok általi megsértéséből fakad -; nem érdekli a vidék és a mezőgazdaságunk sorsa (amely egyenes következménye az európai uniós agrárpolitika folytán hazánkba áramló külföldi élelmiszernek és a földrablásoknak); nem foglalkoztatja a munkavállalók helyzete. Egyetért azzal, hogy problémák vannak a magyar igazságszolgáltatással, ideértve a bírói függetlenséget is, azonban a magyarországi helyzetet hamarosan vizsgáló szakbizottság bizonyára nem a Budaházy-ügy visszásságaira vagy a 2006-os jogtiprásokat követő igazságtétel elmaradására lesz kíváncsi, hanem a migránsokkal összefüggő kérdésekre. Az EP-képviselő hangsúlyozta, hogy a Magyarországot elítélő határozatnak vannak jogos meglátásai, mint például a korrupcióval és a közpénzek kezelésével összefüggő problémák − ezekhez azonban „árukapcsolásszerűen” rendel számos alaptalan vádat, és mindenek fölött követeli az Európai Unió káros bevándorláspolitikájának való alávetésünket.

Hírdetés


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »