Morvai: a tömeges migráció támogatását és a "melegházasság" engedélyezését követeli Brüsszel Magyarországtól

Az EP-képviselő közleménye:

Május 15-én, kedden Brüsszelben ismét olyan határozatot fogadtak el, amely jelzi: Magyarországot az Unió mindaddig gyakorlatilag gyámság alatt és büntetésben kívánja tartani, amíg meg nem adjuk magunkat, és be nem fogadjuk a migránsok tömegeit. Ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy végre abbahagyják a hazánk elleni támadásokat és fenyegetéseket: immár az azonos nemű párok házasságkötésének legalizálását is követelik tőlünk, mert – sajátos módon – ezt is éppúgy a „jogállamiság és a demokrácia” feltételének tekintik, mint a bevándorlók tömeges betelepítését és eltartását.

Ezúttal a Női Jogi és Esélyegyenlőségi (FEMM) szakbizottság fogadott el határozatot a 7. cikkely szerinti eljárás keretében arról, hogy Magyarország büntetést érdemel. S hogy milyen bűneink miatt is jár a büntetés, az kiderül az elfogadott szöveg legjelentősebb részeiből, amelyekből alább idézni fogok a magyar emberek tájékoztatása érdekében. Mivel jogászként meggyőződésem, hogy az Európai Parlamentnek nincsen hatásköre, jogköre, szerződési illetve jogszabályi felhatalmazása arra, hogy a 28 tagállam közül kizárólag Magyarországgal szemben folytasson az életünk minden területére kiterjedő – módszertanában és tartalmában is teljes mértékben önkényes – vizsgálatot, még azokban a kérdésekben is nemmel szavaztam, amelyek vonatkozásában egyetértenék a bírálattal akkor, ha az arra jogosult személytől vagy szervezettől érkezne. (Például annak bírálata, hogy túl kevés a nő a politikában; a nők elleni erőszakkal szembeni hatékonyabb fellépés szükségessége stb.). Úgy gondolom, hogy Magyarországnak a velünk szemben folyó önkényes és megalázó eljárásokban nem védekeznie és magyarázkodnia kellene, hanem haladéktalanul meg kellene kezdeni a 2019. évi EP választásokra a patrióta értékrendű, az Európai Egyesült Államok-tervvel szembeszálló, migrációellenes európai erők megszervezését és az Európai Néppárt megreformálásával vagy új frakció alakításával Brüsszel politikai erőviszonyainak a polgárok valóságos akaratához történő igazítását. Magyarországnak történelemformáló, sorsfordító küldetése van ma Európában, s minden egyes támadás, minden egyes 7. cikkelyes vagy egyéb önkényes gyalázkodás erre kell, hogy emlékeztessen minket és a többi patrióta európai polgárt is!

A női jogi témához és a Magyarországot bíráló jelentések elképesztő primitívségéhez, szakmaiatlanságához kapcsolódik a mellékelt felszólalásom.

Az alábbiakban pedig részleteket mutatok be a ma elfogadott jelentésből, amely egyelőre nem áll rendelkezésre egységes szerkezetben, így csak az elfogadott indítványokat tudom idézni. 

Hírdetés

Részletek a Magyarországi helyzetről szóló jelentés című dokumentum elfogadott elemeiből (EP FEMM Bizottság, 2018. május 15., előadó: Maria Noichl): 

– „…aggódik a külföldi forrásokban részesülő szervezetek átláthatóságáról szóló jogszabály miatt (…) és az ún. Stop Soros törvénycsomag miatt, hangsúlyozza, hogy ezek a fejlemények negatív hatást gyakorolnak a nem-kormányzati szervezetek (NGO-k) működésére, ideértve számos olyan szervezetet, amelyek a nők, az LGBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális) emberek jogaival, (…) valamint a migránsok, menekültek, menedékkérők jogaival és más kiszolgáltatott személyek jogaival foglalkoznak s amelyek kulcsfontosságúak az emberi jogok védelme és a társadalom haladása szempontjából (…)” 

– „…elítéli a különösen káros korlátozásokat a személyes okmányokkal nem rendelkező (undocumented) migráns nőkkel szemben, akik a sürgősségi ellátáson kívül nem vehetnek igénybe egészségügyi ellátást…” 

– „…mivel Magyarország alkotmányában elavult a család fogalmának konzervatív meggyőződésen alapuló meghatározása („házasság, illetve a szülő-gyermek viszony”); mivel az azonos neműek házassága tiltott; mivel az Alapjogi Ügynökség 2014. évi LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű)-felmérésének keretében a válaszadók csaknem 70% nyilatkozott úgy, hogy elkerül bizonyos helyeket attól félve, hogy LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, interszexuális) személyként zaklatás vagy támadás éri…” 

– „sajnálatosnak tartja a család fogalmának szűk meghatározását, ami megkülönböztetést jelent az élettársakkal és az azonos nemű párokkal szemben; emlékezteti Magyarországot, hogy tilos a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés;” 

– „sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a magyarországi fejlemények következtében az elmúlt pár év során súlyosan hanyatlott a jogállamiság, amelynek hiányában nem garantálhatók kellőképpen és megkülönböztetéstől mentes módon a nők és a kisebbséghez tartozó nők, például a roma, a migráns és az LBT (leszbikus, biszexuális, transznemű) nők jogai” 

"aggodalommal tölti el a migránsokkal és a menekültekkel szembeni ellenséges hangulat Magyarországon; elítéli az állami/kormányzati tisztviselőktől származó gyűlöletkeltő megnyilatkozásokat; felszólítja a magyar kormányt, hogy gondoskodjon a migránsok és a menekültek emberi jogainak megerősítéséről"


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »