Morawiecki is keményen beszólt von der Leyennek: Ez nem jogállamiság. Ez diktatúra!

Morawiecki is keményen beszólt von der Leyennek: Ez nem jogállamiság. Ez diktatúra!

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is élesen bírálta Ursula von der Leyen európai bizottsági elnököt, aki egy amerikai előadása során lényegében forrásmegvonással fenyegette meg Olaszországot, ha az új kormánya nem lenne elég együttműködő. A beszéd pénteken hangzott el, Olaszországban pedig vasárnap tartanak parlamenti választásokat. Von der Leyen szavait ilyen kontextusban akár választásokba beavatkozásként is lehetne értelmezni.

“Meglátjuk, hogyan döntenek az olasz emberek. Ha az új kormánnyal közös munkánk negatív irányba indulna el, megvannak az eszközeink, ahogy azt már Lengyelország és Magyarország esetén is bizonyítottuk”

mondta von der Leyen a Princeton Egyetemen mondott beszéde után, amikor a hallgatók az olasz választásokról kérdezték. Olaszországban hetek óta a jobboldal győzelmét vetítették előre a felmérések. (Megjegyezzük, azóta mainstream sajtó az idézetet kissé finomított verzióban közli – a szerk.)

Morawiecki szerint az Európai Bizottság elnökének szavai botrányosak, mert ezzel azt mondta, hogy “Brüsszelnek megvannak az eszközei Olaszország megfegyelmezésére, ha olyan kormánya lesz, amely nem támogatja Brüsszelt”.

“Ez az az Európa, amit akarunk? (…) Ahol brüsszeli eurokraták diktálják, milyen legyena kormány? (…) Ez nem jogállamiság, ez digtátum. A jogállamiság hiánya”

fogalmazott a lengyel kormányfő.

Hírdetés

A kormányzó lengyel PiS párt EP-képviselője, Bogdan Rzońca a wPolitycze.pl portálnak nyilatkozva von der Leyen kijelentései kapcsán arról beszélt:

“Ez egyszerű és világos zsarolás. [Von der Leyen] szavai egy olyan személy politikai tudatlanságról árulkodnak, aki minimális szavazattöbbséggel válhatott csak az Európai Bizottság elnökévé. Kiderült, hogy kevés a posztja betöltéséhez”

mondta, hozzátéve, hogy valószínűleg lesz utóélete von der Leyen kijelentéseinek, és bizottsági elnöki posztja téma lesz még az olasz választások után.

“Másfél év múlva új választások lesznek, és úgy gondolom, hogy az EU jelentősen meg fog változni”

fogalmazott Rzońca – azt viszont nem árulta el, hogy ez a változás milyen irányba fog történni szerinte…

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »