Mónus József súlyos kézsérülést szenvedett vasárnap egy íja belövésekor

Mónus József súlyos kézsérülést szenvedett vasárnap egy íja belövésekor

Most nem a pályát, hanem a saját kezét lőtte át egy 150 fontos íjjal a hajdúnánási íjász. Még szombaton sok ezer ember előtt lőtt célba az Ősök Napján, Bugacon teniszlabda nagyságú célra 120 méterről és lőtt el 50 fontos íjával 470 méterre. Viszont vasárnap délelőtt már Hajdúdorog határában, egy belövőpályán készült legújabb világrekordjaira. Egy nem várt hiba miatt azonban a kézfejét és az ujját lőtte hosszában keresztül egy távlövő nyílvesszővel.

Mit érzett, mikor tudatosult önben a baleset?

Előbb megnéztem, mekkora a baj. Lassan tudatosult bennem, hogy a nyílvesszőm eltörve meredezik ki a bal kézfejemből. Megpróbáltam kihúzni a nyílvesszőt, s amikor ez sikerült, azután a nyílvessződarabokat próbáltam kiráncigálni. A széttört nyílvessző három ponton szúrta át a kezemet, mint utólag kiderült.

Meg kellett műteni?

A Kenézi kórházba mentem be Debrecenben. A baleseti sebészeten a fiatal és szerintem nagyon felkészült, kedves és ügyes orvoscsapat megműtötte a kezemet. Nagyon hálás vagyok nekik!

Mi történt, mikor megtudták, hogy ön kicsoda?

Én próbáltam a feszültségemet levezetni, és meséltem a harci és távlövő íjászat világáról. Megkérdezték, mikor megyek versenyre legközelebb. Mondom most, 30-án az USA-ba. Félő a gyulladás veszélye és az esetlegesen bent maradt idegenanyag jelenléte. Azt mondták, nem valószínű, hogy íjat tudok addig fogni a kezembe.

Erre azonnal kontráztam: nem-nem, én most, 20-án már Markazon fogok lőni a múlt tiszteletéért 14.30-kor! A markazi víztározót fogom átlőni 500 méter fölött. Mindenkit szeretettel várok! Gyertek!

Ezután néma csönd lett az eddig határozott orvoscsapat körében. Búcsúzáskor megköszöntem munkájukat, ők pedig – mint mondták – köszönik az élménybeszámolókat.

Van önben most félsz?

Gondolom, nehéz lesz abból az íjból kilőni az első lövést. De hogy ki fogom lőni, az teljesen biztos. Remélem, a kezem is fogja tudni, mit akar a gondolatom.

Hírdetés

A 150 font nem egyszerű kategória még egészséges kéz esetén sem. Amit tudok, azt megteszem az USA-ban is a magyar zászlóért!

(Kuruc.info)

A balesetről készült felvétel

Újra Mónus József lett Eurázsia távlövő bajnoka korlátolt íjerősségben – immáron harmadjára

Mónus kezében megint a győztes jogán lobogott a magyar zászló, avagy lehet-e kétszer 467 métert lőni?

Mónus József ismét világcsúcsot lőtt, ezúttal Olaszországban

Mónus József két aranyat nyert a nemzetközi távlövő íjászbajnokságon

Mónus József toronymagasan nyerte a Hajdú-Bihar megyei év sportolója szavazást – a Farkas levele a kurucokhoz

Három nap alatt hat világcsúcsot állított fel Mónus József Amerikában

A pálya teljes hosszát átlőve szerzett aranyérmet Mónus József

Mónus József levele olvasóinkhoz: A 467 méteres világrekord története

Ismét világcsúccsal győzött Mónus József – ezúttal Törökországban

Mónus József: Filmkockák az életemből

Videó: így állította fel Mónus József a 653 méteres távlövő rekordot Belső-Mongóliában

Minden korábbi rekordot megdöntött Mónus József egy belső-mongóliai íjászversenyen

Mónus József ismét maga mögé utasította nyilaival a világot – most a Nemzetközi Nádam Fesztiválon

Interjú Mónus Józseffel, a 653 méteres történelmi távlövő rekordot felállító íjásszal


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »