Montanai túrán értesült róla Fred Ramsdell, hogy ő is megkapja az orvosi-élettani Nobel-díjat Mészáros Richárd2025. 10. 08., sze – 12:28
Fred Ramsdell amerikai tudós csaknem fél nappal a stockholmi bejelentés után értesült róla, hogy két kollégájával együtt hétfőn elnyerte az orvosi-élettanai Nobel-díjat, mivel feleségével együtt több hetes túrán volt Montanában, és kikapcsolta a telefonját – számolt be róla szerdán a BBC News.
Ramsdell, Mary E. Brunkow és Szakagucsi Simon „a perifériás immuntolerancia terén elért felfedezéseikért” kapják meg a Nobel-díjat. A három tudós közül csak Ramsdellt nem tudta telefonon értesíteni a Nobel-bizottság, mielőtt nyilvánosságra hozták volna a díjazottak nevét.
A Sonoma Biotherapeutics biotechnológiai vállalat, amelynek tudományos tanácsadójaként dolgozik, azt közölte, hogy Ramsdell „remekül van, egy tervezett túrán vesz rész, és ott nincs térerő”.
A tudós felesége, Laura O’Neill értesült először a hírről, amikor visszakapcsolta mobiltelefonját egy montanai táborhelyen. Kiáltozva hívta a férjét, aki csak akkor hitte el neki az újságot, amikor megmutatta, hogy 200 üzenetet kapott arról, hogy elnyerte a díjat.
A házaspár végül elautózott egy montanai szállodába, ahonnan 20 órával a bejelentés után Ramsdell fel tudta venni a kapcsolatot Nobel-bizottság főtitkárával, Thomas Perlmannal.
Perlmann a The New York Timesnak nyilatkozva azt is elárulta, hogy mióta 2016-ban átvette ezt a feladatot, még soha nem volt ilyen nehéz kapcsolatba lépnie egy díjazottal.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


