Monitor: Ötszáz iskolában 13 ezer diák tudását mérik fel a héten

Monitor: Ötszáz iskolában 13 ezer diák tudását mérik fel a héten

A koronavírus-járvány miatt csak egy reprezentatív mintán, a korábbiaktól eltérően nem minden iskolában mérik fel a kilencedikes, illetve a nyolcéves gimnáziumok negyedik évfolyamába járó diákok tudását. 

Összesen két tantárgyból, matematikából és az adott iskola oktatási nyelvéből kell tesztet írniuk a tanulóknak. Az oktatási minisztérium arra kíváncsi, a járványidőszakban romlott-e és, ha igen, mennyire a diákok tudásszintje. 

Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter kiemelte, 

Hírdetés

az idei monitor legfontosabb feladata, hogy a szakemberek felmérjék a távoktatás sikerességét. Az eredmények alapján következtetni lehet majd arra, hogy az online oktatás során mely területeken sikerült megfelelően átadni a tananyagot. 

A szaktárca igyekezett reprezentatív mintát összegyűjteni. A programba bevont intézmények között vannak nagyvárosi gyűjtőiskolák, falusi kisiskolák, hátrányos helyzetű diákokat oktató intézmények, szlovák, illetve magyar nyelvű iskolák.

A magyar iskolák diákjai magyar nyelvű teszteket kapnak. A felmérés június 11-ig tart, az elkövetkezendő két hétben az igazgatók szabadon megválaszthatják, mely napokon tervezik megtartani a monitort. A diákok egy kérdőívet is kitöltenek majd, a szakemberek ugyanis arra is kíváncsiak, a gyermekek hogy élték meg a karanténidőszakot, illetve, mi a véleményük az online oktatásról.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »