MONACObet-Liga: Egy ponttal tér haza Komárom

Nagy lehetőséget szalasztott el szerdán a Komáromi FC, mely Vágbeszterce ellen lépett pályára a MONACObet-Liga 26. fordulójában. A komáromiak 1:1-es döntetlent játszottak, közben az őket üldöző Eperjes kikapott Puhótól. Egy esetleges győzelemmel 7-pontra növelhette volna előnyét a Radványi-legénység, de így is öt ponttal előzik meg a második helyen álló eperjesieket.

A lilák már a 11. percben megszerezték a vezetést Voleský révén, majd a 39. percben egy vitathatatlanul szép góllal egyenlítettek a hazaiak.

Ha a szünetben nem szereztek volna tudomást a komáromiak arról, hogy félidei állás szerint legnagyobb riválisuk 1:0-ás hátrányban van,  extra motivációt kaphattak, amikor a hangosbemondó jelezte, már 3:1-es hátráynban van az Eperjes.

A KFC a második játékrészben a kedvezőtlen időjárás és terep ellenére komolyan támadta az ellenfél kapuját. Nagyon akart a Komárom, többször is sikerült komoly helyzetet kialakítaniuk, miközben alig engedték lélegzethez jutni a hazaiakat. Ennek ellenére nem jött a mindent eldöntő gól, így maradt a döntetlen.

Hírdetés

A komáromiak tehát 1 ponttal térhetnek haza, amivel így is növelni tudták előnyüket a tabellán.

Radványi Miklós védencei ugyanakkor nem sokáig elégedetlenkedhetnek az eredmény miatt, hisz szombaton már a ma az eperjesieket megverő Puhó csapatát fogadják vágsellyei átmeneti otthonukban.

Négy fordulóval a vége előtt a komáromi gárdának nem nagyon vannak elhulajtható pontjai, így minden bizonnyal izgalmas mérkőzések várnak a szurkolókra a végjáték közeledtével. A KFC-Puhó összecsapás április 27-én 16:30-kor  kezdődik a vágsellyei stadionban.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »