Momentum, ti egyszerűen siralmasak vagytok!

Momentum, ti egyszerűen siralmasak vagytok!

Vae victis. Ez egy nagyon régi szállóige. Még az ókori Rómából. Az a lényege, hogy diktálni a győztes szokott.

 

Az esküt leteszi, de utána az ünnepélyes alakuló ülésen már nem vesz részt a Momentum. Azért nem, mert a választások eredményét nem ismerik el törvényesnek és tisztességesnek. Ez most elnökségük véglegesnek tűnő döntése. Hetek óta megy már ez a pitiáner huzavona, és sajnos ez az egész több már, mint egy rossz vicc. Ezzel a magatartással a Momentum pontosan azokat az előítéleteket igazolja vissza, erősíti meg, hogy ezzel az ellenzékkel az együttműködés egyszerűen lehetetlen. Soha semmiből nem tanulnak, akárhányszor szenvednek nagyarányú vereséget, náluk 2010 óta beakadt a lemezjátszó tűje. Mindig mindenről a külső körülmények és a kormány tehet, ők, az ellenzék, a Momentum soha semmiről. 

Gyűlöletpolitika – tizenkét éve ebben merül ki minden tudományuk. Mint hétfőn is, a parlamentben, amikor majd kivonulnak. És még ők fogják erkölcsi fölényben érezni magukat azokkal szemben, akik bent maradnak az ülésteremben. A Momentum még csak nem is bohócok gyülekezete; rajtuk legalább lehet nevetni. De ők egyenesen siralmasak.

Szinte hihetetlen, hogy egy állítólagos XXI. századi posztmodern szervezet olyan gyermeteg indokkal jöjjön elő, hogy a választások eredményét nem ismerik el, ezért nem hajlandók bejárni a munkahelyükre. Nagyon kikapott az ellenzéki összefogás. Ez a bajuk. Ezt a pszichés károsodást vetítik ki most az alakuló ülésre, a parlamentre, és csinálnak magukból mártírt. Holott valójában a választópolgárok összességével van bajuk, akik nem méltóztattak tömegesen rájuk szavazni. Milyen párt az olyan, amelyik nem tiszteli a választópolgárok akaratát? Egyáltalán, méltó az ilyen parlamenti képviseletre? Rommá verte az ellenzéki összefogást a Fidesz–KDNP, így a Momentum szerint nem érvényes a választás. Ha azonban győztek volna, egyből megérkezett volna az igazi tavasz, gyönyörűen csicseregnének a madarak és minden a legnagyobb rendben volna az alakuló üléssel. 

Igen, Momentum, siralmasak vagytok.

És még egy dolog.

Hírdetés

Vae victis. Ez egy nagyon régi szállóige. Még az ókori Rómából. Az a lényege, hogy diktálni a győztes szokott. A vesztesnek. Akit legyőzött.

A politika nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy amely párt a választáson győz, azé a kormányrúd. És azé a kezdeményezés. Nem a vesztes ellenzék diktál a győztes kormányoldalnak, ugye. Utóbbi természetesen tehet gesztusokat, ha akar. De itt most ez is fordítva van: a Momentum tett egy gesztust a kormánytöbbségnek. Elég nagyívűt: magasról tesz parlamenti kötelességeire, az alkotmányos hagyományokra és a politikai kultúrára. 

Kötve hiszem, hogy van-e még egy ilyen csapnivaló ellenzéke bármelyik uniós tagországnak, mint nekünk.

Borítókép: Cseh Katalin és Fekete-Gyõr András (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Berszán György – www.magyarnemzet.hu

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »