Momentum-DK-csörte: hogyan lesz valaki kormánypártiból ellenzéki szavazó, ha itt vannak a 2010 előtti arcok?

Ezt a kérdést tette fel a DK-s árnyékkormány árnyék-miniszterelnökének a másik erős ellenzéki párt vezéralakja.

Dobrev Klára szerint a DK árnyékkormánya az ellenzéki politizálás politikai centruma lesz, és hozzájárul ahhoz, hogy az Orbán-kormány még a következő választás előtt, három és fél éven belül megbukjon.

„Én nem mondtam és nem is ígértem senkinek, hogy előre hozott választások lesznek három-négy hónap múlva. De abban nem vagyok biztos, hogy ez a kormány kitölti a négyéves ciklusát, abban viszont igen, hogy addig is minden ellenzéki politikusnak kutya kötelessége azon dolgozni, hogy ez az Orbán-kormány minél hamarabb megbukjon.”

Az európai parlamenti képviselő most azt reméli, hogy baloldali alternatívát tudnak képezni.

„Nagyon nagy a baj. Az elmúlt 30 év egyik legnagyobb válságának nézünk elébe, és ezt mindenki a saját bőrén is meg fogja tapasztalni. Ez az a pillanat, amikor egy ellenzéki párt nem teheti meg, hogy nem mutat egy világos alternatívát, hogy lehet ezt másképp is csinálni, lehet jól kormányozni. Az alternatíva adott esetben hitet tud adni, hogy azt a fajta beletörődést, ami benne van sok millió emberben, tevőleges és erős tevékenységgé tudja változtatni.

Engem most nem érdekelnek a pártok,

az érdekel, hogy az emberek alternatívát lássanak” – mondta.

A Momentum európai parlamenti képviselője szerint viszont ez hiú ábránd. Donáth Anna a Facebookon reagált arra, amit az árnyék-miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában mondott.

A DK legerősebb ellenzéki vetélytársának számító párt vezéralakja szerint Magyarország következő kormánya nem ma és nem holnap fog felállni, ezért a tagjairól sem most születik döntés, a választóknak ugyanis az 5-10-15 százalékos többsége ugyanis nem elegendő ahhoz, hogy egy kormányt leváltsanak.

„Egy kisebbség, legyen az bármilyen erős, ha kisebbség, nem fog kormányt váltani. A többség támogatása nélkül csak a vesztesek között lehet valaki a legerősebb, hiszen az új többséghez olyan szavazók támogatására is szükségünk lesz, akik idén áprilisban, sőt már korábban sem az ellenzéket választották. Hogyan várhatnánk, hogy majd beállnak egy olyan ellenzék mögé, ahol a többséget a 2010 előtti, letűnt korszakhoz kötődő személyiségek alkotják?” – üzente a Momentum EP-képviselője Dobrev Klárának.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »