Molnár Zsoltnak nem maradt tisztsége az MSZP-ben

Molnár Zsoltnak nem maradt tisztsége az MSZP-ben

Az MSZP tisztújító kongresszusán, október 19-én lemondott pártigazgatói tisztségéről Molnár Zsolt. A korrupciós bűncselekménnyel vádolt politikusnak semmilyen párttisztsége nem maradt.

Molnár Zsolt nem az MSZP pártigazgatója többé. A politikusnak semmilyen párttisztsége nem maradt – tudta meg a Népszava. A lap információit Komjáthi Imre, a párt elnöke is megerősítette. Az új pártigazgató Ács Andrea lett, aki az MSZP honlapja szerint eddig a szocialisták X. kerületi szervezetének volt az ügyvezető alelnöke.

Hírdetés

Úgy tudni, hogy az MSZP október 19-i tisztújító kongresszusa előtt Komjáthi Imre a tagságuk felfüggesztésére szólította fel a párt korrupciós ügyekbe keveredett politikusait. Molnár Zsoltnak így semmilyen tisztsége nem maradt az MSZP-ben.

Ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt, a politikus ellen korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat augusztusban. A zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyben hét ember, köztük Horváth Csaba zuglói polgármester, Tóth Csaba volt országgyűlési képviselő, Baja Ferenc volt miniszter és Molnár Zsolt is érintett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »