A 20. század avantgárd törekvései tették dominánssá a geometriát a művészetben, több alkotó művészi pályáját is a geometria művészi felhasználása határozta meg, közöttük Molnár Zoltán pályáját is, aki 1939-ben Sepsiszentgyörgyön született – mondta Szekernyés János Temesváron élő műkritikus, irodalom- és művelődéstörténész a Molnár Zoltán életmű-kiállítás megnyitóján az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Az eseményen elsőként Bordás Beáta, az EMŰK vezetője szólt a közönséghez, örömét fejezve ki, hogy végre sikerült megszervezni ezt a rég tervezett kiállítást, mely a művész életművének minden szakaszát és területét felöleli. A házigazda tisztelettel üdvözölte a vendégek között a művész özvegyét és két fiát is, megköszönve nekik a kiállítás megvalósításában nyújtott segítséget, majd átadta a szót Szekernyés Jánosnak, a bánsági képzőművészeti élet szakértőjének, aki Molnár Zoltánt személyesen is ismerte.
Leonardo da Vinci fogalmazta meg azt a tételt, melyet nagyon sok művész elfogadott, követett, érvényesített pályája során, miszerint a festészetnek szüksége van a matematikára – kezdte rendkívül alapos, kimerítő megnyitóbeszédét a szakember, hozzátéve, hogy Molnár Zoltán már gyermekkorában kiváló matematikus volt, így szinte magától értetődik, hogy ebben az irányban dolgozta ki sajátos művészeti stílusát. Mint megtudhattuk, az évfolyamelső Molnár a kolozsvári egyetemről 1963-ban érkezett Temesvárra, amikor az ottani tanárképző főiskolán létrehozták a rajz kart. Több frissen végzett, élvonalbeli fiatal művész is odakerült akkor, akik rendkívül ambíciózusak voltak, ők lettek a fellendülő temesvári művészeti élet hangadói. A német nemzetiségű lakosság akkoriban kezdett „kiszivárogni” Nyugatra, ahonnan olyan folyóiratokat, dokumentációs anyagokat küldtek otthoni barátaiknak, melyek a modern művészetek legújabb trendjeiről értekeztek. Így élénk, dinamikus szellemi légkör határozta meg a temesvári fiatal művészek munkásságát, ebben a közegben született meg Molnár első egyéni tárlata 1966-ban. Két művésztársával 1.1.1. néven alapított egy alkotócsoportot, melyre a bukaresti szakma is felfigyelt, ottani kiállításuk a neoavantgárd művészet első masszív, csoportos megnyilvánulása volt Bukarestben, mely nagy szenzációt keltett, így később egyéni kiállításra is lehetősége nyílt a fővárosban.
Molnár Zoltán több lépcsőben találta meg a maga összetéveszthetetlenül egyéni stílusát, „a kiszámítható formák világát”. Kevés eszközzel nagyon sok dolgot tudott így megfogalmazni az egyhangúság, ismétlődés, modorosság veszélye nélkül. Elődeiként a geometrikus absztrakció és az op-art képviselőit, Mondriant és Vasarelyt említette a szakember, akikhez részben hasonlított, részben pedig ellentmondott nekik, például a szimmetria használata által. Ámulatba ejtő biztonsággal kezelte a formákat, színeket, szimmetriát, képein többnyire olyan stilizált geometriai elemeket, alakzatokat, plasztikai egységeket alkalmazott, melyek a természetben nem léteznek.
Sajátos technikával dolgozott, speciális oldószerekkel homogenizálta olaj, akril, nitrolakkfestékeit, és azokat szórópisztollyal vitte vászonra, sablonokat is használva. Így érdekes hatásokat ért el: a színek jellegzetesen erősek, az átmenetek sokkal szabályosabbak a képein, szinte digitális alkotásoknak tűnnek. Kimunkáltságukban választékosak, elegánsak, olykor térhatásuk is van.
Nagy falfestményeket is készített, melyek közül az egyik legismertebb a temesvári zeneművészeti líceum koncerttermének előcsarnokát díszíti – ahol a zene motívumait, formai elemeit próbálta leképezni a képzőművészet eszközeivel –, egy másik pedig az a hajviselet-történeti sorozat, mely az egyik temesvári borbélyüzlet bejáratát ékesíti. Molnár Zoltánt bensőséges kapcsolat fűzte a zenéhez, az operaház balett-társulatának előadásaihoz is készített háttérképeket, és felfedezhető a műveiben Bartók egyik kompozíciós képlete is. Szekernyés János elmondta még, hogy a művész idén lenne 85 éves, így a kiállítás tisztelgésnek is tekinthető az évforduló alkalmából.
Molnár Zsuzsa, a művész özvegye végezetül megköszönte a lehetőséget, hogy itt lehetnek ezzel a kiállítással. Hangsúlyozta, hogy Molnár Zoltán tehetségének minden oldalát belefoglalta a műveibe, rajztehetségén túl a matematika, zene iránti fogékonyságát is, így születhetett meg sajátos „lírai absztrakcionizmusa”. Egyetemista éveikről is mesélt, felelevenítve, hogy olykor 8–10 változatot is készített egy-egy képből, amíg rátalált a neki tetsző formákra, és senki által sem hagyta magát befolyásolni. Világos színeivel ünnepélyes hangulatot alakított ki, ezért a csoportos kiállítások esetében mindig fő helyeken voltak láthatóak a munkái.
Molnár Zoltán képei július 23-áig láthatóak az EMŰK-ben.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
