Molnár Oszkár megbocsátott a tőle az igazság kimondása miatt elhatárolódó Fidesznek

Molnár Oszkár megbocsátott a tőle az igazság kimondása miatt elhatárolódó Fidesznek

Kilenc éve vállalhatatlan lett a Fideszben Molnár Oszkár egykori edelényi polgármester, országgyűlési képviselő, miután egy testületi ülésen kimondta, hogy Edelényben a terhes cigányasszonyok gyógyszereket vesznek be és gumikalapáccsal ütik a hasukat, hogy ártsanak a születendő gyereküknek, azért, hogy a beteg purdék után több segélyt kaphassanak. A zsidók kapcsán pedig rámutatott, hogy azok a be akarják kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot.

Molnár kijelentései Orbán Viktornak is kínosak voltak, mint mondta, minden képviselőtől elvárható, hogy megfontolja, milyen szavakat használ, a Fidesz pedig a törvényes rend és a jog pártja. (Kivéve persze, ha a közeli cimborákról, zsidókról és cigányokról van szó – a szerk.) "Mi az emberi jogokat tiszteletben tartjuk, minden közösséget megbecsülünk, aki Magyarországon él, minden közösséghez tartozó polgárt a tettei alapján ítélünk meg, és nem a származása szerint" – nyilatkozta akkor Orbán.

Hírdetés

Molnárt 2010-ben már nem indította el a Fidesz Edelényben, majd márciusában kizárta a pártból is – bár hivatalosan nem a "rasszista" kijelentései miatt, hanem azért, mert a politikus függetlenként mégis elindult a választáson. Ezek után Molnár Oszkár 2014-ben függetlenként indult a polgármesteri posztért, amit a fideszes jelölttel szemben meg is nyert – emlékeztetett az Index.

Most azt mondja, megbocsátott a Fidesznek:

https://embed.rtl.hu/embed/1401899/newsKVA?color=53d5d7


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »