Mohamed próféta “védelmében” utazott Hollandiába a turistákat megkéselő migráns

Mohamed próféta “védelmében” utazott Hollandiába a turistákat megkéselő migráns

Két turistát szúrt le a 19 éves migráns, de a rendőrök gyorsan leszerelték. Mohamed próféta miatt akart bosszút állni.

(888)

Egy 19 éves afgán migráns megkéselt két amerikai turistát Amszterdam főpályaudvarán tavaly augusztus 31-én. Áldozatait véletlenszerűen választotta ki, a környékén sétáló embereket próbálta meg leszúrni. A pályaudvaron sok rendőr szokott tartózkodni, és ez most sem volt másképp, így gyorsan le tudták szerelni a migránst. Meglőtték, majd kórházba szállították és kihallgatták. Kiderült, hogy a tettes német tartózkodási engedéllyel rendelkezett.

Hírdetés

A késes migráns kétnapos kihallgatáson vett rész az amszterdami bíróságon, ahol azt mondta, azért jött Hollandiába, hogy megvédje a prófétáját.

Azt terveztem, hogy igazságtalan és kegyetlen embereket fogok meggyilkolni, azokat, akik lehetővé tették, hogy Mohamed prófétát megsértsék – tette hozzá Jawed Santani az ANP holland nemzeti hírügynökség szerint.

Meg akartam védeni a vallásomat, világossá akartam tenni, hogy a vallásomat békén kellene hagyni. Ha nem így tesztek, akkor fel kell készülnötök az ilyen akciókra – mondta a bíróknak, amikor megkérdezték, mi volt tettének indítéka.

Az eset összefügghet azzal, hogy Geert Wilders holland politikus pártja, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) Mohamed-karikatúraversenyt hirdetett, amit a késeléses incidens előtt pont egy nappal mondtak le biztonsági aggályokra hivatkozva.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »