Mocskos romungrózás és koszos beásozás a cigány közgyűlésen – a HírTV munkatársa is kapott egy gyomrost

Mocskos romungrózás és koszos beásozás a cigány közgyűlésen – a HírTV munkatársa is kapott egy gyomrost

Anyázás, életveszélyes fenyegetések, ordibálás volt az Országos Roma Önkormányzat Mohácson tartott hétfő esti kihelyezett rendkívüli közgyűlésén. A teljes káoszba fulladt testületi ülésen még a HírTV munkatárását is bántalmazták – számol be a RomNet.

Hegedüs István, az ORÖ elnöke vasárnap délután kiküldött meghívójában hétfőn 18 órára Mohácsra hívta össze a 47 fős testület rendkívüli ülését. (Korábban szintén a Baranya megyei városban tartottak rendkívüli ülést, csak akkor este fél 9-re szólt a meghívó, és az ülésen csak az elnök híveinek számító 25 képviselő vett részt.) Többen már eleve indulatosan érkeztek a szerintük rendkívüliséget nem indokoló hétfői ülésre, mert a késői időpontra 5-600 kilométert kellett autózniuk. Indokolatlannak tartották, hogy a déli országhatár melletti településen tartsanak több millió forintos költséggel közgyűlést, miközben Budapesten saját székházuk van.

A felháborodott képviselők figyelmezették az elnököt, hogy az általa megjelölt 18 órai időpont elmúlt, ezért nyissa meg a közgyűlést. Miután a kétfelé szakadt lungo dromos képviselői frakció tagjai és az ellenzéki képviselők, összesen 45-en, beültek a közgyűlésnek helyet adó tárgyalóba, Hegedüs István elnök, megnyitva a rendkívüli ülést a vidéken élő cigányság nehéz életkörülményeiről próbált előadást tartani. A képviselők néhány perc elteltével hangosan kiabálva a napirend megszavazására szólították fel az elnököt, aki, látva, hogy az ellenzéki képviselőtársai többségben vannak, és nem tudja elfogadtatni a napirendi pontokat, félórás szünetet rendelt el. A rögtönzött szünetben egyenként próbálták Hegedüs emberei különböző ráhatásokkal meggyőzni képviselőtársaikat, hogy "álljanak át", szavazzák meg a napirendi pontokat, és folytatódhasson a közgyűlés, de mindhiába. Az egyre fokozódó feszültségben hangos ordibálások és egymás anyázása között az egyik képviselőnő lánya ököllel gyomron vágta a közgyűlésről tudósító televíziós stáb egyik tagját. A HírTV munkatársai a példátlan incidens ellenére továbbra is az épületben maradtak, és folytatták munkájukat, de a RomNet tudósítója úgy látta, a bántalmazott technikus már nem tért vissza a közgyűlés termébe.

Egy jelenet a "közgyűlésről":

Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) vezetője hangos kiabálások közepette próbálta rendre utasítani képviselőtársait, és figyelmezette őket, hogy emberhez és képviselőhöz is méltatlan cselekedetük mellett bűncselekményt követnek el, ha a sajtó munkatársait fenyegetik, vagy bántalmazzák. Válaszként azt üzenték neki "meg fogsz te is dögleni", majd a televíziós munkatársat bántalmazó nő "mocskos romungrók" és "koszos beások" megjegyzésekkel provokálta tovább a képviselőket és a közgyűlésen megjelent vendégeket. Miután a nyilvános közgyűlésen jelenlévő, az RPM jogtanácsosát is életveszélyesen megfenyegették, többen is rendőrt akartak hívni, attól tartva, hogy elszabadulhatnak az indulatok a személyeskedések és mocskolódások miatt. Volt olyan képviselő, aki azt javasolta, borogassák fel az asztalokat is.

Hírdetés

Az ülés csak azt követően folytatta Hegedüs István, hogy az időközben egy budapesti "háttérmegbeszélésen" részt vevő Balogh Miklós, a Lungo Drom Hajdú-Bihar megyei elnöke és Lakatos Oszkár Heves megyei elnök fél 8 előtt egy perccel megérkezett, így a 47 fős közgyűlésben az elnök 24 fővel egy fős többséget tudott szerezni. Az ülésről kivonult képviselők az utcán, és a közösségi ház udvarán egyeztettek Gáspőár Szilviával, a pénzügyi ellenőrző bizottság leváltott elnökével arról, hogy az általuk törvénytelennek tartott közgyűléssel kapcsolatban már kedden reggel a Kormányhivatalhoz fordulnak. Berényi László, volt országgyűlési képviselő, a Lungo Drom alelnöke a RomNet-nek azt mondta, a hét folyamán kezdeményezni fogják, hogy Lakatos Oszkárt, Balogh Miklóst és Vajda Lászlót és magát az ORÖ elnökét, Hegedüs Istvánt is zárják ki a Fidesszel választási szövetségben lévő, Farkas Flórián miniszterelnöki biztos, az ORÖ volt elnöke által vezetett szervezetből.

Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke újságíróknak úgy nyilatkozott. a mohácsi közgyűlési is bebizonyította, hogy Hegedüs István "foggal, körömmel, és most már ököllel is" ragaszkodik a hatalomhoz, és nem veszi észre, hogy elfogyott körülötte a levegő. Hozzátette, eljött az idő, hogy az ORÖ elnöke levonja a megfelelő konzekvenciákat, mert nem lehet minden egyes közgyűlés előtt megvásárolni az egy fős többséget. Véleménye szerint a kormányzatnak és a cigány társadalomnak is tudomásul kell vennie, hogy az ORÖ-ben zajló állapotok tarthatatlanok, és nem lehet felelőtlen emberekre bízni a cigányság jövőjét. Megjegyezte, Hegedüs István egy éves elnöklése alatt kiüresedett az ORÖ, csődbe került a szervezet, a bűn és a szégyen árnyékából már nem tudnak kitörni. "Itt az idő, hogy Hegedüs István és Farkas Flórián, egymás kezét fogva kivezessék egymást a közéletből" – jelentette ki, hozzátéve, egymást túllicitálva próbálják naponta félrevezetni a képviselőket, a kormány tagjait, és a cigányságot, miközben nem veszik észre, hogy "ők ketten a roma társadalom rákfenéi".

Balogh János, az MCF elnöke úgy nyilatkozott, hogy Hegedüs István és "képviselőklánja" elsikkasztotta az iskolás gyermekek pénzét, ezért nem kaphatták meg azokat a táblagépeket, amelyeket egy pályázat útján kellett volna biztosítani számukra. Állítása szerint az ország különböző részein több szülővel is aláírattak a nem létező táblagépekről átvételi jegyzőkönyveket. Az "Út a szakmaválasztáshoz" című Európai Uniós támogatású ösztöndíjprogram keretében az Országos Roma Önkormányzat közreműködésével kellett volna az eszközöket kiszállítani. A nyílt közbeszerzési eljáráson nyert céget most az ORÖ akarja beperelni a teljes beszerzési értékre, a 4500 táblagép árára, 54 millió forint + áfa, valamint a sajtóban megjelent, az önkormányzatot ért negatív hírek miatt 6 millió forint kártérítésre.

Miután a Hegedüs István ellenzékének számító képviselők távoztak az ülésről, az elnök az ottmaradt képviselőtársaival alig 20 perc alatt le is vezette a közgyűlést, mind az öt napirendi pontot megszavaztatva.

Az ORÖ közgyűlésének rendkívüliségét valójában nem a javaslatok elfogadása, hanem az indokolta, hogy a csődközelben lévő ORÖ megszerezzen egy közel 100 millió forint értékű vagyont, amely jelenleg egy végelszámoló vagyonkezelésében van. Az országos önkormányzat még Kolompár Orbán elnöksége idején, 2007-ben értékesítette a gyújtogatás miatt kétszer is leégett Országos Cigány Információs és Művelődési Központot (OCIMK), amelyet közhasznú társaságként működtettek. A budapesti Gyömrői út 103. alatt állt, egykori kőbányai művelődési központot azért kényszerültek eladni, mert az épület felújítása több mint 200 millió forintba került volna. A 7134 négyzetméteres telken állt 1250 négyzetméteres ingatlan értékét 2005 augusztusában 135, 2007 januárjában pedig 131 millió forintban állapította meg egy értékbecslő cég, pedig csak a telek árát akkoriban az ingatlanforgalmazó cégek 250 millió forintra taksálták.. Az ingatlant végül 40 millió forintos adósság mellett 140 millió forintért adták el. A vételárból 50 millió forintot Kolompár Orbán javaslatára letétbe helyeztek az Erste Bankban, és annak kamataiból felsőoktatási intézményben tanuló cigány diák részére ösztöndíjat alapítottak, és azt 2011-ig, Farkas Flórián újbóli elnökségéig fizették is.

Az ORÖ szintén szeretné visszakapni a vagyon kezelőtől a több mint kétmillió forintot tartalmazó bankszámla feletti rendelkezési jogot, valamint a Szív utcában lévő ingatlan tulajdonjogát. A Szív utcai ingatlan előélete sem egyszerű: az OCIMK Kht. – amelynek vezetője Dobóvári Ildikó, az ORÖ korábbi hivatalvezetője volt – 1999-ben ötmillió forintot adott kölcsön az OCÖ-nek, melyet Farkas Flórián akkori elnök vezette szervezet nem tudott visszafizetni, ezért az önkormányzat cége megkapta annak a Szív utcai lakásnak a tulajdonjogát – és persze a vele járó költségeket -, ahol korábban az önkormányzat központja működött. Az egykori központot szintén elakarta adni a még Kolompár Orbán vezette önkormányzat, de az értékesítésre végül nem került sor.

Vagyoneladások és kimentések korábban is voltak a cigány önkormányzatban: az Állami Számvevőszék 2003-as megállapításai szerint Farkas Flórián 1995-2003 közötti elnöksége idején tisztázatlan körülmények között elúszott az önkormányzat államtól kapott Mol- részvényekből származott mintegy 200-300 milliós forgalmi értékű részvénycsomagot jelentő vagyona. A Mol-részvényeket az önkormányzat a kisebbségi önkormányzatok költségvetésének, gazdálkodásának, vagyonjuttatásának egyes kérdéseiről szóló 20/1995. (III.3.) kormányrendelet alapján 35 253 ezer Ft névértéken kapta. A Farkas Flórián által vezetett önkormányzat közgyűlése a 35/1997. (VII.6.) sz. határozata alapján a Mol-részvények eladásáról döntött, és az év végéig ebből 82 949 890 Ft bevétele származott. Az értékpapír értékesítéssel a CODEX Értéktár és Értékpapír Rt-t bízták meg. A részvények a mai, 2015-ös árfolyamon milliárdokat érhetnének, és az éves osztalék évente több százmillió forint nyereséget, bevételt hozhatna az önkormányzatnak. Az Állami Számvevőszék az OCÖ 1999. január 1. és 2003. június 30. közötti időszakra kiterjedő vizsgálata jelentős vagyonvesztést állapított meg, ezért az ÁSZ büntetőfeljelentést is tett a hivatal vezetése ellen, de a rendőrség megszüntette az eljárást.

A vagyon visszaszerzése egyfajta tőkeinjekció lehetne a hamarosan likviditási gondokkal küzdő Országos Roma Önkormányzatnak, mert a 122 millió forintos jelenlegi adósság mellett a Híd a munka világában projektben ellopott 228 millió forint visszafizetési kötelezettség is akkora többletterhet róhat az ORÖ-re, hogy a 2016-os állami normatív támogatásból semmi nem marad. Így a budapesti székházukban jövő tavasszal akár még a közműveket is kikapcsolhatják. A már zajló rendőrségi és adóhatósági nyomozások miatt Hegedüs Istvánt, az Országos Roma Önkormányzat jelenlegi elnökét, Dobóvári Ildikó korábbi hivatalvezetőt, és Bencze Gáborné korábbi gazdasági vezetőt is beidézhetik az adónyomozók.

(RomNet nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »